Tegnap a barátném megkérdezte, hogy írom e még a blogom. Nos...Nyáron sikerült utoljára iderakni valamit. Szóval mondhatomm, hogy nem. Nem írom a blogom. Lehet kéne valami frappáns végszót tennem ide? Mert igen szigetlakó lettem, talán örökre. Nem így terveztem, de ember tervez...
Itt élek, már nem turista vagyok. Még csak nem is hosszútávú turista. Nos, várjuk ki mit hoz a Brexit persze...Legtöbb napom csak a szokásos, munka, gyerek, rutin. Már nem fedezek fel új izgalmas helyeket, nem élek izgalamas életet. Robot van, meg mókuskerék, csak Londonban. Ami azért felvillanyozó, valljuk be.
A héten többször is eszembe jutott a kínai utam, így tegnap este Miriam barátnémet elvittem egy kínai éttermbe a Sohoban, ami a Bun house and tea room névre hallgat. És ohhh hm imádtam!
Ahogy beléptem láttam, hogy nincs üres asztal így egy kicsit elkámpicsorodva vártam kint az utcán Miriamet, remélve, hogy valaki majd eltávozik köben. Aztán feltűnt, hogy elhúzták a rácsot a lejárat elől, így aztán gondoltam lekukkantok, hátha. És bakker volt hely. Tök izgi volt az egész ahogy a semmit mondó fenti kifőzdéből mentem le a pincébe és amikor kinyitottam az ajtót odalent valami egészen fura időutazásban volt részem. A hely ötvötze a régi kínai kultúrát az angol gyarmatosítás idejével. Kb azt tutam elképzelni, mintha ebben a gyarmatosító időkbeli Kínába pottyantam volna valami menő ópium barlangba. Na ugyan nem gondolom, hogy ez nagyszerű időszak volt Kínában, de akkor is imádtam az étterem hangulatát.
Ópium ugyan nem volt az étlapon, de brutál izgalmasan hangzó koktélok igen plusz az étlap is nyálfakasztó volt, még egy vegetáriánusnak is. Volt rendesen választék és olyan jól hangzottak, hogy legszívesebben mind kipróbáltam volna. Tele volt amúgy fiatal kínaival a hely. És a felszolgálok, huu de kis csinik voltak. Mindenki kínai volt, na jó legalább is ázsiai, mind fiatal és gyönyörű! A mi felszolgáló srácunk, hogy is mondjam, áradt belöle valami érdekes kisugárzás, ami felébresztette bennem az alvó vadassszonyt. És persze kedvesen mosolygott és segített még ha nem is kérdeztük. Szóval a hely 10-ből tuti 10 pontos. Életem legjobb tofuját ettem, a kiszolgálás isteni, a hely stílusa izgalmas az italok meg tuti bájitalok voltak, mert azon kaptam magam, hogy azon töprengtem, hogy milyen kár hogy nem egy randin vagyok.
Az étlapon tea ceremony is szerepelt, amit lévén este 8 óra volt, inkább már nem próbáltam ki, de ez a hely annyira tetszett, hogy azon kevés helyek közé sorolom, ahova biztos vissza akarok még menni.
A szuper vacsi után átsétáltunk a Soho vibráló esti utcáin a Regent's streetre megcsodálni az óriás angyalokat és felébreszteni a régi szerelemet London iránt, ami mostanság egy kicsit háttérbe szorult ugyan, de még mindig parászlik és ha csak egy éjszakára is, de újra fellángolt.
Itt élek, már nem turista vagyok. Még csak nem is hosszútávú turista. Nos, várjuk ki mit hoz a Brexit persze...Legtöbb napom csak a szokásos, munka, gyerek, rutin. Már nem fedezek fel új izgalmas helyeket, nem élek izgalamas életet. Robot van, meg mókuskerék, csak Londonban. Ami azért felvillanyozó, valljuk be.
A héten többször is eszembe jutott a kínai utam, így tegnap este Miriam barátnémet elvittem egy kínai éttermbe a Sohoban, ami a Bun house and tea room névre hallgat. És ohhh hm imádtam!
Ahogy beléptem láttam, hogy nincs üres asztal így egy kicsit elkámpicsorodva vártam kint az utcán Miriamet, remélve, hogy valaki majd eltávozik köben. Aztán feltűnt, hogy elhúzták a rácsot a lejárat elől, így aztán gondoltam lekukkantok, hátha. És bakker volt hely. Tök izgi volt az egész ahogy a semmit mondó fenti kifőzdéből mentem le a pincébe és amikor kinyitottam az ajtót odalent valami egészen fura időutazásban volt részem. A hely ötvötze a régi kínai kultúrát az angol gyarmatosítás idejével. Kb azt tutam elképzelni, mintha ebben a gyarmatosító időkbeli Kínába pottyantam volna valami menő ópium barlangba. Na ugyan nem gondolom, hogy ez nagyszerű időszak volt Kínában, de akkor is imádtam az étterem hangulatát.
Ópium ugyan nem volt az étlapon, de brutál izgalmasan hangzó koktélok igen plusz az étlap is nyálfakasztó volt, még egy vegetáriánusnak is. Volt rendesen választék és olyan jól hangzottak, hogy legszívesebben mind kipróbáltam volna. Tele volt amúgy fiatal kínaival a hely. És a felszolgálok, huu de kis csinik voltak. Mindenki kínai volt, na jó legalább is ázsiai, mind fiatal és gyönyörű! A mi felszolgáló srácunk, hogy is mondjam, áradt belöle valami érdekes kisugárzás, ami felébresztette bennem az alvó vadassszonyt. És persze kedvesen mosolygott és segített még ha nem is kérdeztük. Szóval a hely 10-ből tuti 10 pontos. Életem legjobb tofuját ettem, a kiszolgálás isteni, a hely stílusa izgalmas az italok meg tuti bájitalok voltak, mert azon kaptam magam, hogy azon töprengtem, hogy milyen kár hogy nem egy randin vagyok.
Az étlapon tea ceremony is szerepelt, amit lévén este 8 óra volt, inkább már nem próbáltam ki, de ez a hely annyira tetszett, hogy azon kevés helyek közé sorolom, ahova biztos vissza akarok még menni.
A szuper vacsi után átsétáltunk a Soho vibráló esti utcáin a Regent's streetre megcsodálni az óriás angyalokat és felébreszteni a régi szerelemet London iránt, ami mostanság egy kicsit háttérbe szorult ugyan, de még mindig parászlik és ha csak egy éjszakára is, de újra fellángolt.
 |
| Kötelező toilett szelfi |
