Fear and screaming in London

A héten valahogy sikerült két hátborzongatónak szánt heyre is eljutnom. Az egyik egy múzeum és bár egyben összefüggésben egy társasággal, amit Last Tuesday Societynek hívnak. Ők amúgy arról is híresek, hogy mindenféle fura rendezvényeik vannak meg beszédeket tartanak ezen a helyen. Szóval jóurammal mi is egy beszédre mentünk a helyszínre. Már maga bár is elég extrém a fura kitömött állatokkal, meg egyéb preparátumokkal, de aztán a pincében Viktor Wynd Museum már khm. Nem is tudom, hogy betegnek nevezzem vagy viccnek. Ott aztán mindenféle fura ereklyék voltak felhalmozva, és ebben a kellemesnek épp nem nevezhető környeztben ha épp akarsz rendezhetsz partykat a barátaiddal. Hát nem tudom hogy szeretnék e úgy vacsizni hogy közben egy akasztott ember figyel vagy épp egy zsugorfej valahonnan Afrikából a  19 századból. Az akasztott emberről nem igazán bírtam eldönteni, hogy igazi taxidermy vagy csak báb. Bábhoz túl valóságos volt, igazinak meg túlságosan is elképzelhetetlen hogy tényleg valaki csinált egy ilyen preparatumot? Elég brutál volt na. De a legfurább az egy nagyon különös preparatum volt, ami kb. úgy nézett ki mint nem annyira sikeres keresztezése egy vadállatnak és egy halnak.

a zsugorfej

valaha élő ember koponyája

ne ez meg mi???? 

az üvegben egy bébi UFO van?

A beszédet amúgy Gary Lachman tartotta, aki híres biográfusnak számít ezoterikus körökben és még arról is híres, hogy a Blondie basszus gitárosa volt. Az előadás is érdekes volt. Az úgy nevezett Western world ezoterikus tudósait, filozófusait mutatta be egy igen érdekes párhuzamba állítva a bal agyfélteke fejlődésével valamint annak dominánssá válásával. Vagyis hogy miért is vesztettük el az istenhitünk vagy a hitet a spiritualításban és egyéb érdekességekeben és miért szemléljük a világot olyan tényszerően manapság. A végén még a könyvét is megvettem, amit Gary Lachman volt olyan kedves és dedikált számomra. Most már két dedikált könyvem is van :)

Aztán csütörtökön The Vaults nevű "színházba" mentünk. A színhely maga hasonló, mint a London Dangeon vagyis régi kusza metrohálózat labirintusában rejtőzik. "Színjáték" során teremből terembe sétálunk és minden kis teremben egy különálló kis sztorit adtak elő a Goosbumps című könyvből. Ami egy gyerekeknek íródott mesekönyv különböző "horror sztorikkal". Elvileg ez a felnőtt változat volt és nagyon kellett volna félnünk közben. A jegykezelő kislányok, közélték, hogy terheseknek nem ajánlott a show. De közben biztosítottak róla, hogy nekik ezt kötelező elmondani, de igazából semmi bajom nem lesz. És tényleg semmi bajom nem lett, a stresszen kívül, hogy végig vártam, hogy mikor jön a bizonyos rész, ahol nekem majd nem szabad lecsúszni. Hát nem jött. Ellenben a végén Amy mondta, hogy volt egy rész, ahol a csoportot különválasztották és ő bizony csúzdázott a fenekén egyet. Ezek szerint a színpadmesterek igen jól dolgoztak és jól megkíméltek eme csúszós élménytől. A sztorik szerintem nem voltak nagyon hátborzongatóan, inkább kedves ijesztegetős történetek, bár lehet csak én vagyok aberrált a goth múltammal és már semmin sem tudok reszketni? Ugyanis a közönség szinte egyfolytában sikongatott. Egyszer hallottam ahogy az egyik angol csajszi mondja a barátnőjének, hogy már nincs több energiája megijedni, meg félni annyiszor hozták rá a frászt a darab közben. Mi a kedves goth, dark barátnőimmel igen kellemesen elhahótáztunk a sztorikon és azzal a jó érzéssel mentünk haza, hogy milyen jól szórakoztunk, de egy cseppet sem volt félelmetes előadás. 

Amúgy itt most akkor felmerül a kérdés, hogy miért is járunk mi olyan előadásokra ahol félni kell? Meg ahol meg kell ijedni? Költöi kérdés és nem megyek bele a válaszba. Helyette itt van pár kép az előtérről, mivel odabent nem lehetett fotózni.