Szóval most éppen ezt érzem. Itt üldögélek hillingdoni új otthonomban, The XX-t hallgatok és a gondolatiam időnként messze messze kalandoznak a térben még északabbra Svédország partjai felé és az időben a múltba. Belegondolok, hogy ha valaki például 3 évvel ezelőtt elmondja, hogy egy bizonyos idő múlva hol leszek és mit fogok csinálni...Nem tudom, hogy elhiszem e. :) Nagy utat tettem meg. És még nincs vége. De most picit pihenek. Vasárnap van, ilyenkor még az Úr is megpihent hat napi teremtés után. Nos igen jóideje teremtek dolgokat. Egész jól megy. Persze mindenki teremt, de én ennek most éppen nagyon tudatában is vagyok. És habár most pihenek, gondolataim már szövögetik a következő lépéseim mintázatát.
Szóval most nagyon nyugodtnak és boldognak érzem magam. Tudom ez átmeneti sajnos. Tegnap épp picit padlón voltam. Így megy ez. Hullámvasút, de mindig is szerettem felülni rá. És ritka, hogy az ember találkozzon valakivel, aki felülne vele egy ilyen "veszélyes" játékszerre.
Hogy miket csináltam mostanság?
Lássuk, mikor is írtam utoljára? Október 2. Most meg 14 van. Ejnye ejnye mondhatnám elhanyagoltalak kedves naplóm.:)
Oh igen. Az Angliai történeteim.
Egy kedves kolléganőnek köszönhetően megismerkedtem Dianával. Aki itt lakik Londonban és szerdán sikerült összehozni egy randit. Tök jó fej, zenei ízlés is passzol, az egyetlen baj, hogy szegény hétvégente dolgozik. Na sebaj, cirka 4 hét múlva, mind a ketten ráérünk és akkor talán végre elmegyek itt Londonban valami ereszd el a hajam partyba. Szóval a Covent Gardennél találkoztunk és rögtön neki is vágtunk a kocsmák megtekintésének. Hála istennek ő is a pubokat kedveli, kis sikátorosokat, hangulatosakat. Sétáltunk dumáltunk, élveztük London hangulatát, a sört és a pubokat. Lesz még folytatás remélem, főleg, hogy a fényképezőm lemerült.
Aztán pénteken voltam edzeni. Megjegyzem valóban igaz volt, hogy felgyorsulnak a dolgok. Minden egyes edzés egyre nehezebb.
Oh igen a lényeg. Pénteken elég vacak napom volt. Megint nem működtek a dolgok bent, ahogy az elvárható lenne. Meló után lementem az iroda mögött található csatorna partjára és elnézegettem a hattyúkat. Akik nagyon viccesek. Teljesen rákaptak, hogy ha egy emberszerű közeledik a parthoz, akkor kiúsznak, mert tuti pottyan valami az ölükbe, bocsánat csőrükbe. Kicsit lebegtek elöttem, majd csalódottan hátat fordítottak és otthagytak. Sajna skacok talán majd legközelebb.
Aztán a szokásos bevásárlás hétvégre a Tescoban, és a Pirin hazafelé azon gondolkoztam, hogy történjen valami jó és a kedves Uni adjon valami nagyon kellemes meglepetést, meg valakit, akivel másnap bemehetek Central Londonba lődörögni.
Mint tudjuk Uni szeret és gondomat viseli. Amiért neki én nagyon hálás vagyok.
Szóval elmentem edzeni, ami már önmagában feltöltött, de már az elején kiderült, hogy a srácok mennek, jó szokásukhoz híven sörözni edzés után. És kedvesen engem is hívtak, szóval a kellemesen fárasztó rugdosódás után elsétáltunk a két utcasarokra lévő helyi pubba. Amit tuti sosem találtam volna meg. Nagyon bájos hely, persze megint nem volt nálam gép. Ezért kéne ugye az iphone, akkor bárhol tudnék fotózni. Na de megyünk mi még vissza és akkor majd pótolom a hiányosságot. Kerthelyiség is van, hatalmas faasztalokkal és padokkal. Belül igazi angol hangulat, helyiekkel és az eddigi legalacsonyabb sörárakkal. De kb. 2 után kidőltem és hazatekertem. Milyen régen bringáztam már kicsit kapatosan. És milyen jó volt. Igaz a mosoly az az arcomra fagyott, szó szerint, de akkor is élveztem a hazautat. És láttam két vörösrókát is átfutni az úton. Mondtam már, hogy falun lakom?
Ja és az egyik edzéstársam egy román fiú, megdumáltuk, hogy másnap bemegyünk Londonba várost nézni, lődörögni.
Hát nem megkaptam, amit akartam? Imádom. És köszönöm!!!
Szóval szombaton találkoztunk Alexszal, aki három hete van itt, de a Brunel Universityről még nem tette ki a lábát. Szóval elvittem városnéző útra. Nagyon vicces a magyar lány megmutatja Londont egy román fiúnak. Budapest Bucharest hajrá!!
Itt mindneképp el kell mondanom, hogy azt hiszem megfejtettem mi is az egyik tanulsága az ittlétemnek. Nem vagyok rasszista, sosem utáltam senkit sem azért, mert más a bőre vagy mert más országból jött, de igen is vannak előítéleteim és bizonyos emberekkel nem szívesen beszélek. Mióta itt vagyok, gyakorlatilag igazi angollal, na jó a lakótársam és az irodában elvétve fellehető angol kivételével, nem nagyon találkoztam. Mindenki itt lakik, a egész világ képviselteti magát. Mindenféle bőrszín, hajszín, szemforma, minden. Amelyik országból nincs itt valaki ebben a városban, az az ország nem is létezik. És igen én is csak egy bevándorló vagyok. Kelet Európából. Semmi különleges, nincs mire felvágnom, vagy fenthordanom az orrom, az sem számít, hogy milyen szép fehér a bőröm. Szóval igen tanulom, hogy mindneki ember. És igen kedvesek. Pl. van egy fekete kollganőm, akin mindig nagyon jókat szórakozok, igen jó a humora. Vagy az indiai kollégák, igen is van köztük tök jó fej. Vagy a brazil lány, akit ha nevetni hallok, mindig bearanyozza a napom. Pedig februárban halt meg a férje. És ránézésre kb. sokkal fiatalabb nálam...És a román fiú is kevdes.
Szóval jöttünk mentünk London nevezetességei között. Bigben, Westminster, St. James park, Buckingham Palace, The Mall, Trafalgar Square, Leicester Square, Covent Garden. Néha esett, néha sütött a nap, néha fújt a szél. Kb. egy óra alatt az egész év időjárása bemutatkozott nekünk.
Valami van ezzel a BigBennel. Szinte teljesen esélytelen, hogy egy angliai tartozkodás során ne kerüljek a közelébe. Pedig esküszüm már évek óta nem tervezem, hogy megnézzem. Legalább nyolcszor láttam már. Nem értem. Volt olyan, például márciusban, hogy a metro elromlott és nekünk olyan útat kellett választani helyette, hogy pont a BigBennél bukkantam fel. Most meg ugye Alex miatt kerültem oda a tövéhez.
Szóval jöttünk mentünk, láttunk sokmindnet. Sajnos Alex nem fogyaszt alkoholt, szóval bár nagyon kedvesen bejött velem egy pubba, de csak kólát ivott. Ami ugye nem ugynaz. Szóval végül elváltak útjaink, ő haza jött, mert a többi egyetemistával volt valami programja én meg elmentem Angelbe, megnézni mi van a Slimelight-ban. Nos emlékeimben az egész úgy élt, hogy Angel valami nagyon veszélyes kihalt környék. Khmm. Hát nem, sőt. Ugyan olyan, mint bármi más Central Londonban. Aztán sajna végül mégsem mentem mulatni, mert a belépő 13 font lett volna és ahhoz, hogy ott üldögéljek egyedül kicsit sok lett volna. Így lógó orral, de hazajöttem. Pedig igen szimpatikus arcok álldogáltak a klub elött. Rózsaszín haj, kiborotválva, mindennemű lakkruha, piercing, ami kell. Na persze én meg turistába voltam, és a kezemben még egy papírzacskó is volt tele egy kis angol édességboltban vásárolt candyvel.:) Szóval azt hiszem nem nagyon kell azon csodálkozni, hogy a bejáratnál a lány megkérdezte, hogy biztosan ebbe a buliba jöttél? :D
Hát aztán itthon eléggé lógott már az orrom. El is fáradtam, meg le is törtem egy kicsit, hogy nincs kivel az ilyen bulikba elmenni.
De szerencsére mindig van egy új reggel. És ez most aranyló napsütéssel jött ma el. Így elhatároztam Pirim társaságában felfedezem a környéket. Azt kell, hogy mondjam, hogy a lehető legjobb ötlet volt Pirit áthozni. Megtaláltuk a csatornákat, meg egy kicsi kis tavacskát, ami tele volt hattyúval, kacsákkal és egyéb általam sajnos nem ismert madárral. Útközben annyit nevettem magamban, hogy szerintem kívülről komplett idiótának tűnhettem. De a napsütés, meg a bringázás mindig ilyen hatással van rám. Azt hiszem, amíg Piri van, addig nem kell antidepresszánsra költenem. Az ok, ami miatt sokat nevettem magamban, az az volt, hogy kb. csak és kizárólag nyugdíjasokat láttam jönni menni ezen az egyébként bájos környéken. Szóval komolyan elkezdtem fontolgatni, hogy beiratkozom egy nyugdíjas klubba és akkor majd lesznek új barátaim és majd velük lehet a helyi pubban sörözni is. Na ettől a gondolattól, aztán majdnem leestem a bringámról, úgy röhögtem.
Tettem egy kört a tó körül, gyalogosan, Pirit eltologattam, közben fotózgattam, néha egy két csikung gyakorlat is befigyelt, hiszen ezeket a jó energiákat be kell gyűjteni, feltölteni a raktárakat és később felhasználni. Tökéletesen jól éreztem magam. És még mindig tart. Jelentem teljes egész vagyok. Írtó jó érzés. Pedig nincs itt senki, csak én és Piri...:)
Csak ne kéne bemenni abba a sötét és nyomasztó irodába. Szinte csodálkozom, hogy reggel nem kell felvennünk szemellenzőt, nehogy véletlenül valami elterelje a figyelmünket a munkáról. Mert ugye azok a szürkés kék egyforma paravánok gondolom e célt szolgálják...
NA jó ne is gondoljunk bele, hiszen most még csak feldolgozom a mai napsütést, ahogy megcsillan a tükörsima tó felszínén és a fülembe cseng kedves csikung tanárom hangja, hogy a víz felszínén megcsillanó nap kevert energia, van benne jing is és jang is. Azt hiszem a legjobb, amit valaha kaphatok a természettől.
Szóval most nagyon nyugodtnak és boldognak érzem magam. Tudom ez átmeneti sajnos. Tegnap épp picit padlón voltam. Így megy ez. Hullámvasút, de mindig is szerettem felülni rá. És ritka, hogy az ember találkozzon valakivel, aki felülne vele egy ilyen "veszélyes" játékszerre.
Hogy miket csináltam mostanság?
Lássuk, mikor is írtam utoljára? Október 2. Most meg 14 van. Ejnye ejnye mondhatnám elhanyagoltalak kedves naplóm.:)
Oh igen. Az Angliai történeteim.
Egy kedves kolléganőnek köszönhetően megismerkedtem Dianával. Aki itt lakik Londonban és szerdán sikerült összehozni egy randit. Tök jó fej, zenei ízlés is passzol, az egyetlen baj, hogy szegény hétvégente dolgozik. Na sebaj, cirka 4 hét múlva, mind a ketten ráérünk és akkor talán végre elmegyek itt Londonban valami ereszd el a hajam partyba. Szóval a Covent Gardennél találkoztunk és rögtön neki is vágtunk a kocsmák megtekintésének. Hála istennek ő is a pubokat kedveli, kis sikátorosokat, hangulatosakat. Sétáltunk dumáltunk, élveztük London hangulatát, a sört és a pubokat. Lesz még folytatás remélem, főleg, hogy a fényképezőm lemerült.
Aztán pénteken voltam edzeni. Megjegyzem valóban igaz volt, hogy felgyorsulnak a dolgok. Minden egyes edzés egyre nehezebb.
Oh igen a lényeg. Pénteken elég vacak napom volt. Megint nem működtek a dolgok bent, ahogy az elvárható lenne. Meló után lementem az iroda mögött található csatorna partjára és elnézegettem a hattyúkat. Akik nagyon viccesek. Teljesen rákaptak, hogy ha egy emberszerű közeledik a parthoz, akkor kiúsznak, mert tuti pottyan valami az ölükbe, bocsánat csőrükbe. Kicsit lebegtek elöttem, majd csalódottan hátat fordítottak és otthagytak. Sajna skacok talán majd legközelebb.
Aztán a szokásos bevásárlás hétvégre a Tescoban, és a Pirin hazafelé azon gondolkoztam, hogy történjen valami jó és a kedves Uni adjon valami nagyon kellemes meglepetést, meg valakit, akivel másnap bemehetek Central Londonba lődörögni.
Mint tudjuk Uni szeret és gondomat viseli. Amiért neki én nagyon hálás vagyok.
Szóval elmentem edzeni, ami már önmagában feltöltött, de már az elején kiderült, hogy a srácok mennek, jó szokásukhoz híven sörözni edzés után. És kedvesen engem is hívtak, szóval a kellemesen fárasztó rugdosódás után elsétáltunk a két utcasarokra lévő helyi pubba. Amit tuti sosem találtam volna meg. Nagyon bájos hely, persze megint nem volt nálam gép. Ezért kéne ugye az iphone, akkor bárhol tudnék fotózni. Na de megyünk mi még vissza és akkor majd pótolom a hiányosságot. Kerthelyiség is van, hatalmas faasztalokkal és padokkal. Belül igazi angol hangulat, helyiekkel és az eddigi legalacsonyabb sörárakkal. De kb. 2 után kidőltem és hazatekertem. Milyen régen bringáztam már kicsit kapatosan. És milyen jó volt. Igaz a mosoly az az arcomra fagyott, szó szerint, de akkor is élveztem a hazautat. És láttam két vörösrókát is átfutni az úton. Mondtam már, hogy falun lakom?
Ja és az egyik edzéstársam egy román fiú, megdumáltuk, hogy másnap bemegyünk Londonba várost nézni, lődörögni.
Hát nem megkaptam, amit akartam? Imádom. És köszönöm!!!
Szóval szombaton találkoztunk Alexszal, aki három hete van itt, de a Brunel Universityről még nem tette ki a lábát. Szóval elvittem városnéző útra. Nagyon vicces a magyar lány megmutatja Londont egy román fiúnak. Budapest Bucharest hajrá!!
Itt mindneképp el kell mondanom, hogy azt hiszem megfejtettem mi is az egyik tanulsága az ittlétemnek. Nem vagyok rasszista, sosem utáltam senkit sem azért, mert más a bőre vagy mert más országból jött, de igen is vannak előítéleteim és bizonyos emberekkel nem szívesen beszélek. Mióta itt vagyok, gyakorlatilag igazi angollal, na jó a lakótársam és az irodában elvétve fellehető angol kivételével, nem nagyon találkoztam. Mindenki itt lakik, a egész világ képviselteti magát. Mindenféle bőrszín, hajszín, szemforma, minden. Amelyik országból nincs itt valaki ebben a városban, az az ország nem is létezik. És igen én is csak egy bevándorló vagyok. Kelet Európából. Semmi különleges, nincs mire felvágnom, vagy fenthordanom az orrom, az sem számít, hogy milyen szép fehér a bőröm. Szóval igen tanulom, hogy mindneki ember. És igen kedvesek. Pl. van egy fekete kollganőm, akin mindig nagyon jókat szórakozok, igen jó a humora. Vagy az indiai kollégák, igen is van köztük tök jó fej. Vagy a brazil lány, akit ha nevetni hallok, mindig bearanyozza a napom. Pedig februárban halt meg a férje. És ránézésre kb. sokkal fiatalabb nálam...És a román fiú is kevdes.
Szóval jöttünk mentünk London nevezetességei között. Bigben, Westminster, St. James park, Buckingham Palace, The Mall, Trafalgar Square, Leicester Square, Covent Garden. Néha esett, néha sütött a nap, néha fújt a szél. Kb. egy óra alatt az egész év időjárása bemutatkozott nekünk.
Valami van ezzel a BigBennel. Szinte teljesen esélytelen, hogy egy angliai tartozkodás során ne kerüljek a közelébe. Pedig esküszüm már évek óta nem tervezem, hogy megnézzem. Legalább nyolcszor láttam már. Nem értem. Volt olyan, például márciusban, hogy a metro elromlott és nekünk olyan útat kellett választani helyette, hogy pont a BigBennél bukkantam fel. Most meg ugye Alex miatt kerültem oda a tövéhez.
Szóval jöttünk mentünk, láttunk sokmindnet. Sajnos Alex nem fogyaszt alkoholt, szóval bár nagyon kedvesen bejött velem egy pubba, de csak kólát ivott. Ami ugye nem ugynaz. Szóval végül elváltak útjaink, ő haza jött, mert a többi egyetemistával volt valami programja én meg elmentem Angelbe, megnézni mi van a Slimelight-ban. Nos emlékeimben az egész úgy élt, hogy Angel valami nagyon veszélyes kihalt környék. Khmm. Hát nem, sőt. Ugyan olyan, mint bármi más Central Londonban. Aztán sajna végül mégsem mentem mulatni, mert a belépő 13 font lett volna és ahhoz, hogy ott üldögéljek egyedül kicsit sok lett volna. Így lógó orral, de hazajöttem. Pedig igen szimpatikus arcok álldogáltak a klub elött. Rózsaszín haj, kiborotválva, mindennemű lakkruha, piercing, ami kell. Na persze én meg turistába voltam, és a kezemben még egy papírzacskó is volt tele egy kis angol édességboltban vásárolt candyvel.:) Szóval azt hiszem nem nagyon kell azon csodálkozni, hogy a bejáratnál a lány megkérdezte, hogy biztosan ebbe a buliba jöttél? :D
Hát aztán itthon eléggé lógott már az orrom. El is fáradtam, meg le is törtem egy kicsit, hogy nincs kivel az ilyen bulikba elmenni.
De szerencsére mindig van egy új reggel. És ez most aranyló napsütéssel jött ma el. Így elhatároztam Pirim társaságában felfedezem a környéket. Azt kell, hogy mondjam, hogy a lehető legjobb ötlet volt Pirit áthozni. Megtaláltuk a csatornákat, meg egy kicsi kis tavacskát, ami tele volt hattyúval, kacsákkal és egyéb általam sajnos nem ismert madárral. Útközben annyit nevettem magamban, hogy szerintem kívülről komplett idiótának tűnhettem. De a napsütés, meg a bringázás mindig ilyen hatással van rám. Azt hiszem, amíg Piri van, addig nem kell antidepresszánsra költenem. Az ok, ami miatt sokat nevettem magamban, az az volt, hogy kb. csak és kizárólag nyugdíjasokat láttam jönni menni ezen az egyébként bájos környéken. Szóval komolyan elkezdtem fontolgatni, hogy beiratkozom egy nyugdíjas klubba és akkor majd lesznek új barátaim és majd velük lehet a helyi pubban sörözni is. Na ettől a gondolattól, aztán majdnem leestem a bringámról, úgy röhögtem.
Tettem egy kört a tó körül, gyalogosan, Pirit eltologattam, közben fotózgattam, néha egy két csikung gyakorlat is befigyelt, hiszen ezeket a jó energiákat be kell gyűjteni, feltölteni a raktárakat és később felhasználni. Tökéletesen jól éreztem magam. És még mindig tart. Jelentem teljes egész vagyok. Írtó jó érzés. Pedig nincs itt senki, csak én és Piri...:)
Csak ne kéne bemenni abba a sötét és nyomasztó irodába. Szinte csodálkozom, hogy reggel nem kell felvennünk szemellenzőt, nehogy véletlenül valami elterelje a figyelmünket a munkáról. Mert ugye azok a szürkés kék egyforma paravánok gondolom e célt szolgálják...
NA jó ne is gondoljunk bele, hiszen most még csak feldolgozom a mai napsütést, ahogy megcsillan a tükörsima tó felszínén és a fülembe cseng kedves csikung tanárom hangja, hogy a víz felszínén megcsillanó nap kevert energia, van benne jing is és jang is. Azt hiszem a legjobb, amit valaha kaphatok a természettől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése