Na hát még szerencse, hogy van egy kamerám, mert már különben azt sem tudnám mit csináltam az elmúlt hetekben. És szerencse hogy van, mert például múlt héten elhagytam, de volt annyi eszem, hogy nem pánikoltam be, hanem szépen végiggondoltam a napom és arra következtetésre jutva, hogy biztos a postán hagytam teljes nyugalommal hajtottam álomra a fejem. És a nyugodt bizonyosságot siker koronázta, mert visszamentem a postára másnap és tényleg ott hagytam és hála Uxbridge becsületes népének, valaki megőrizte nekem, én pedig visszakaptam becses tárgyam. Sajna nem épen, mert azóta valami nem az igazi vele, önálló életre kelt és általában mindig a legrosszabbkor teszi ezt. Például a Zola Jesus koncerten, amikor pedig az énekesnő lejött a közönség közé és ott sétált közöttünk, mellettünk.
A lista pedig a következő az elmúlt két hétről.
Voltam megint Operában ezúttal Beethoven Fidelioját néztük és mivel az volt az a nap amikor is a postán marad szegény gépem, képeket nem tudok mellékelni. Pedig nagyon érdekes tapasztalásom volt. Míg Miriamra vártam tettem egy kisebb sétát a Colisseum körül. Kedvelem az Eno (English National Opera) környékét, mert annyira szép és a kis sikátoraival igazán kalandos és meglepő hely. Most kis keskeny átjáró utcákon sétálgattam, amitől valamiért mindig olyan érzetem támad, mintha a 18. 19. századi Londonban lennék és a következő sarkon majd Hasfelmeccő Jack kurvái fognak felbukkani, de helyette csak étvágygerjesztő étteremek és cukrászdák tűnnek fel. Manapság már csak a diabetes és a májzsugor szedi áldozaitait Londonban.
Na de az iagzán érdekes élmény, hogy amint haladtam vissza az Eno felé, bevillant, hogy ez ugyanaz az utca, ahol egyszer jópár hónappal ezelőtt igyekeztem egy meditációs ülésre és ha minden igaz, akkor balra lesz majd egy kis sikátor, ahol annak idején én megtaláltam a titkos ajtót a tanításhoz. Nos ezt az utcácskát már akkor is nagyon nehéz volt észrevenni, de ezen a keddi napon, tovább bonyolították a dolgom, ugyanis az épület totál be volt álványozva és a sikátor bejárata teljesen el volt paravánozva és bár volt egy keskeny bejáró, az úgy volt helyezve, hogy szemből pont nem látszott. Valahogy az a fura érzés kapott el, hogy átrendezték a mátrixot. Hogy annyira nehezítik a tudás és a valós tapasztalás megszerzését, hogy azt csak az kaphatja meg, aki eltökélten keresi azt. Végül átjutottam a dekoráción és megtaláltam a bejáratot és most jobban megnéztem az épület és kiderült, hogy az bizony egy Quaker ház. NOs én semmit nem tudtam erről azelőtt, ezért aztán rákerestem a neten és az előbbi linken a következő érdekes mondatot találtam: Quakers believe that there is something of God in everybody and that each human being is of unique worth. This is why Quakers value all people equally, and oppose anything that may harm or threaten them.
Valószínűleg sosem lesz belölem Quaker, de mindesetre aznap is tanultam valami újat.
A Fidelio meg isteni jó volt. Azt kell tudni, hogy én pár évvel ezelőtt Beethoven bolondja voltam és elolvastam minden könyvet az életéről, ami a kezembe került. Ezért tudom, hogy a Fidelio az egyetlen operaja, ami viszont annak idején csúfos bukás volt. Nos nem mennék részletekbe, akit érdekel a neten minden fent van. A lényeg, hogy én már évek óta szerettem volna megnézni színpadon. És most eljött az idő és Miriammal ketten részesülhettünk az opera élményében. Meg kell mondjam az elején nem voltam elragadtatva és a sztori sem annyira izgalmas, hogy azt két és fél órán át kéne húzni. De a díszlet zseniális volt és amikor együtt énekelet a végén vagy 30 ember a szabadságról, hát az bizony azt a libabőrözös érzést adta vissza amikor valami, nagyon megérint. Kicsit hasonlított nekem az Örömódához, de nem baj. A lényeg az élmény. És még most végig szaladt a libabőr rajtam, ahogy rágondoltam. Szóval csak ajánlani tudom megtekintésre.
Na jó a telefonomból kimentettem egy képet, amit aznap csináltam a sétámon, hát nem bűbájos?
Aztán volt a csütörtök, amikor is egy lengyel ismerőssel Igorral elmentünk Zola Jesus koncertre. Sokat filóztam ezen a koncerten, hogy elmenjek e vagy sem, de mivel a srác mér megvette a jegyét, nem akartam cserben hagyni és én is megvételeztem és micsoda jó döntés volt.
Kívételesen nem London egyes Zónájának a keleti részére vagy épp az északi részére, hanem a nyugati részére kellett utaznom és nagyon kellemes meglepetésben volt részem.
Csütörtökre találtam még egy érdekes programot, régi lasszikus filmplakát kiállítás egy meetuppal, amivel még sosem voltam sehol. Egy filmes dolog. Azonban ez inkább volt az Audio Lounge nevű szalon promóciós estje, mint egy meetup. Igazából nem bántam, mert jó indok volt, hogy valami újdonságot lássak. A szalon a Baker street Oxford street felöli részén volt így végre végig sétálhattam ezen az úton. Leginkább audiovizuális eszközöket árulnak, viszont teszik ezt igen exkluzív formában. Még peszgőt és kaptunk. A pincében pedig egy igen otthonosan berendezett tévészoba volt. Hát...Az alábbi képen látható fekete monstrumok a hangfalak. Magasabbak nálam...Mindenféle filmzenét nyomtak közben videoval. Mint pl. a Grease, Pulp Fiction, The good, the bad and the ugly. Engem totál elkapott a vágy, hogy egyszer legyen egy ilyen szobám és popcornt majszolva filmklasszikusokat nézegessek, miközben a vállam az ember fejére hajtom. Szóval meggyúztek, már csak a ház, a pince és pár százezer font hiányzik. :) Nem töltöttem ott 35 percnél többet, hiszen a helyet át kel adni a nálam potenciálisabb vevőknek, bár senki nem nézett ki onnan és határozottan nagyon kedvesek volt, mikor megkérdeztem, hogy készíthetnék e pár fotót a blogom számára.
Szombaton High Wycomb-ba vitt a jódolgom, hogy végre betömessem a fogam egy nagyon kedves és szakértő magyar doki csaj által. Nos High Wycomb határozottan tetszetősebb, mint Uxbridge. Kár hogy az már annyira kint van, hogy az Oyster cardom már nem is érvényes és busszal 40 percet utaztam mire odaértem. De amúgy tündéri hely. Hazafelé meg már a nap is sütött.
Délután Timivel volt randim és komoly terveink. Először is a dalstoni carbootot kellett letesztelni. (Rubbish...), majd meg kellett vitatnunk az élet nagy kérdéseit és elterelni az utunk a megfelelő irányba. Állíthatom sikerrel zártuk a megbeszélést, közben sétáltunk, jöttünk mentünk Dalston fő utcáján és továbbra is állítom, hogy ez a környék, nem nekem való. Nem is értem miért ide telepedtett az a sok jópofa pub meg kávézó. Az egész környéknek valahogy tök lepukkant fílingje van. Na persze valszínű, hogy mivel ez egy olcsóbb környék volt régen, közel a cityhez, a mindenféle egyéb országok hipszerei megfelelő hadiszállásnak vélték. Azonban ennek következtében a bérleti díjak is felemelkedtek és a trendi pubok is igen drágák. De mivel semmit nem vettem a carbooton, igazn megérdemeltem a 3 crabbisem és a falafelem:) Valamint kellemes volt a társaság is. És még annyit, hogy csütörtökön amikor Timi rámírt, hogy mizu, tuti az ég küldte őt hozzám. Ugyanis az egyetlen meetup, amire el akartam menni hétvégén törölve lett és én már épp bepánikoltam, hogy mi a fenét fogok egyedül csinálni hétvégén, de mint tudjuk a segítség akkor és onnan jön, amikor épp nem számítunk rá és ahonnan nem számítunk rá. Ily módon bár Timinek is szüksége volt az én okos fejemre, nekem meg ő lett a mentőangyalom. :) "Teszek neked egy szívességet és te is teszel nekem egy szívességet. Így megy ez..."
Az univerzum apró csodái:)
A lista pedig a következő az elmúlt két hétről.
Voltam megint Operában ezúttal Beethoven Fidelioját néztük és mivel az volt az a nap amikor is a postán marad szegény gépem, képeket nem tudok mellékelni. Pedig nagyon érdekes tapasztalásom volt. Míg Miriamra vártam tettem egy kisebb sétát a Colisseum körül. Kedvelem az Eno (English National Opera) környékét, mert annyira szép és a kis sikátoraival igazán kalandos és meglepő hely. Most kis keskeny átjáró utcákon sétálgattam, amitől valamiért mindig olyan érzetem támad, mintha a 18. 19. századi Londonban lennék és a következő sarkon majd Hasfelmeccő Jack kurvái fognak felbukkani, de helyette csak étvágygerjesztő étteremek és cukrászdák tűnnek fel. Manapság már csak a diabetes és a májzsugor szedi áldozaitait Londonban.
Na de az iagzán érdekes élmény, hogy amint haladtam vissza az Eno felé, bevillant, hogy ez ugyanaz az utca, ahol egyszer jópár hónappal ezelőtt igyekeztem egy meditációs ülésre és ha minden igaz, akkor balra lesz majd egy kis sikátor, ahol annak idején én megtaláltam a titkos ajtót a tanításhoz. Nos ezt az utcácskát már akkor is nagyon nehéz volt észrevenni, de ezen a keddi napon, tovább bonyolították a dolgom, ugyanis az épület totál be volt álványozva és a sikátor bejárata teljesen el volt paravánozva és bár volt egy keskeny bejáró, az úgy volt helyezve, hogy szemből pont nem látszott. Valahogy az a fura érzés kapott el, hogy átrendezték a mátrixot. Hogy annyira nehezítik a tudás és a valós tapasztalás megszerzését, hogy azt csak az kaphatja meg, aki eltökélten keresi azt. Végül átjutottam a dekoráción és megtaláltam a bejáratot és most jobban megnéztem az épület és kiderült, hogy az bizony egy Quaker ház. NOs én semmit nem tudtam erről azelőtt, ezért aztán rákerestem a neten és az előbbi linken a következő érdekes mondatot találtam: Quakers believe that there is something of God in everybody and that each human being is of unique worth. This is why Quakers value all people equally, and oppose anything that may harm or threaten them.
Valószínűleg sosem lesz belölem Quaker, de mindesetre aznap is tanultam valami újat.
A Fidelio meg isteni jó volt. Azt kell tudni, hogy én pár évvel ezelőtt Beethoven bolondja voltam és elolvastam minden könyvet az életéről, ami a kezembe került. Ezért tudom, hogy a Fidelio az egyetlen operaja, ami viszont annak idején csúfos bukás volt. Nos nem mennék részletekbe, akit érdekel a neten minden fent van. A lényeg, hogy én már évek óta szerettem volna megnézni színpadon. És most eljött az idő és Miriammal ketten részesülhettünk az opera élményében. Meg kell mondjam az elején nem voltam elragadtatva és a sztori sem annyira izgalmas, hogy azt két és fél órán át kéne húzni. De a díszlet zseniális volt és amikor együtt énekelet a végén vagy 30 ember a szabadságról, hát az bizony azt a libabőrözös érzést adta vissza amikor valami, nagyon megérint. Kicsit hasonlított nekem az Örömódához, de nem baj. A lényeg az élmény. És még most végig szaladt a libabőr rajtam, ahogy rágondoltam. Szóval csak ajánlani tudom megtekintésre.
Na jó a telefonomból kimentettem egy képet, amit aznap csináltam a sétámon, hát nem bűbájos?
 |
| Ide jutottam ki a kis szűk sikátorból. |
És találtam még egyet:
 |
| az ENO toalettjén, mert az úgy éreztem az ezüst cipőm és ruhám megérdmelt egy fotót |
Kívételesen nem London egyes Zónájának a keleti részére vagy épp az északi részére, hanem a nyugati részére kellett utaznom és nagyon kellemes meglepetésben volt részem.
Igor barátom pontos volt és elsétáltunk a The Tabernacle nevű helyre. A környék Notthing Hill és a megnyutató szépséges fehér házak között egyszercsak egy kisebb kastélyt találtunk. Ez volt a The Tabernacle. És ez nem csak egy koncert helyszín, hanem egy igazi kulturális központ. Kiállításokkal, előadásokkal, kerttel. És mivel őszhöz képest meleg volt, kint a kertben üldögéltünk. Engem személy szerint már maga a környék is elbűvölt, mert bár este hat után nincs túl nagy élet az utcákon, még is valamiféle tisztaságot érzek a város ezen részén és ez nem csak fizikai tisztaság. Szóval úgy döntöttem, hogy mégsem Camden Town a kedvenc, hanem Notthing Hill. Ha egyszer úgy adódna, hogy választanom kell a belváros melyik részére akarok költözni, hát ez lesz az. Nem fogok túl sokat filózni:)
Igorban pedig kellemesen csalódtam. Annak ellenére, hogy furán beszéli az angolt, nagyon jól megértettük egymást és láttam azt a bizonyos fényt csillogni a szemében, amiről azt hiszem nem sokaknak van. Egészen bizonyos, hogy nem alvajáró a fiú. Bár vannak érdekes szokásai, amiket én magam nem értek, de kiderült, hogy nagyon tudatos a világunkat és a környezetünket illetően. Odafigyel. Még egy konferenciát is megemlített, amire sajna nem tudtam elmenni, mert épp fogorvosi időpontom volt, de az az a igazság, hoyg nem bánom, mert bár David Attenborough az egyik védnöke a mozgalomnak, ő nem valószínű, hogy megjelent volna, ráadásul a konferencia napján hétágra sütött a nap. Ami mostanság nem túl gyakran esik meg.
Mindenestre szerintem érdekes a weboldal, amit figylemembe ajánlott Igor barátom: http://www.populationmatters.org/
 |
| The Tabernacle |
És Zola Jesus. Pici hölgy - hatalmas hang. És ahogy említettem lejött közénk. És meglepetésemre három hegedű és egy cselló kísérte, valamint egy Ernst Horn szerű figura vezényelt a háttérben, bár eme fazon sokkal szigorúbb tekintetű volt, mint az előbb említett úriember. A zene klassz volt, és bár összesen 60 percet játszottak, mégis megérte, az amúgy kicsit borsós belépőt. Igazából nem is értettem, miért nem voltak többen.
Itt jön két kép a dolgos szürke hétköznapokról. Szerencsére valaki mindig talál valami indokot, hogy tortát hozzon nekünk.
Aztán vasárnap este Göteborgban a kanapén üldögélve megláttam, hogy másnap Esben and the Witch játszik Londonban. Kisebb hezitálás után, megvásároltam a jegyet online. Ez egy olyan zenekar, amit a last.fem-en keresztül fedeztem fel valamikor tavaly és azóta párszor átfutott a gondolat az agyamon, hogy klassz lenne őket látni Londonban. És lőn:)
Helyszín megint egy újdonság: The Lexington
Kellemes pub és az emeleten koncertterem. Közel a King's crosshoz. Még erre sem jártam.
Sajnálatos módon aznap elveszett a sálam, megint ezúttal örökre. Na jó 1 fontos darab itt Uxbrdigeben, nem hullattam könnyeket.
Tetszett a venue és az Esben elött lévő zenekar is komoly zenei tehetségeket vonultatott fel. Esben and the Witch is klassz volt élőben, ahogy elképzeltem. Sajna a harmadik bandát már képtelen voltam megvárni, mert annyira fáradt voltam, az előző napi '3 órás hazabuszozás a reptérről éjjel' történet miatt, hogy muszáj volt hazaindulnom negyed 11kor. Kicsit sajnálom, mert a többiek szerint klassz volt nagyon és más hangzás, mint az első kettő. (Teeth and the Sea)
De ha őszinte vagyok, akkor már kicsit kezdek belefáradni a koncertekbe. Tudom lesz majd még idő, amikor majd újra hiányolni fogom ezt a fajta koncert dömpinget, ami itt van. De most már kezdek a telítődés szintjére jutni. És amúgy kifejezetten örvendetes dolognak tartom, hogy a koncertek hétköznap időben keződnek és időben érnek véget és én időben hazajutok.
 |
| Thought Forms |
 |
| Esben and the Witch |
 |
| Kütyük |
Aztán séta hazafelé és megint új arcát láttam Londonnak. Shisha bárok sora.
Szombaton High Wycomb-ba vitt a jódolgom, hogy végre betömessem a fogam egy nagyon kedves és szakértő magyar doki csaj által. Nos High Wycomb határozottan tetszetősebb, mint Uxbridge. Kár hogy az már annyira kint van, hogy az Oyster cardom már nem is érvényes és busszal 40 percet utaztam mire odaértem. De amúgy tündéri hely. Hazafelé meg már a nap is sütött.
Délután Timivel volt randim és komoly terveink. Először is a dalstoni carbootot kellett letesztelni. (Rubbish...), majd meg kellett vitatnunk az élet nagy kérdéseit és elterelni az utunk a megfelelő irányba. Állíthatom sikerrel zártuk a megbeszélést, közben sétáltunk, jöttünk mentünk Dalston fő utcáján és továbbra is állítom, hogy ez a környék, nem nekem való. Nem is értem miért ide telepedtett az a sok jópofa pub meg kávézó. Az egész környéknek valahogy tök lepukkant fílingje van. Na persze valszínű, hogy mivel ez egy olcsóbb környék volt régen, közel a cityhez, a mindenféle egyéb országok hipszerei megfelelő hadiszállásnak vélték. Azonban ennek következtében a bérleti díjak is felemelkedtek és a trendi pubok is igen drágák. De mivel semmit nem vettem a carbooton, igazn megérdemeltem a 3 crabbisem és a falafelem:) Valamint kellemes volt a társaság is. És még annyit, hogy csütörtökön amikor Timi rámírt, hogy mizu, tuti az ég küldte őt hozzám. Ugyanis az egyetlen meetup, amire el akartam menni hétvégén törölve lett és én már épp bepánikoltam, hogy mi a fenét fogok egyedül csinálni hétvégén, de mint tudjuk a segítség akkor és onnan jön, amikor épp nem számítunk rá és ahonnan nem számítunk rá. Ily módon bár Timinek is szüksége volt az én okos fejemre, nekem meg ő lett a mentőangyalom. :) "Teszek neked egy szívességet és te is teszel nekem egy szívességet. Így megy ez..."
Az univerzum apró csodái:)
 |
| dalstoni carboot market |
 |
| Halloween is coming |
 |
| Esküvői fotózás |
És találtam még egy ilyen képet is. A családomról. Anyu és a Macem: Morgan Le Fay. Ez van.
 |
| A családom |
Oh és ne feledkezzünk el arról, hoyg nyertem 75 fontot a cégemtől:) Hát ilyen sem történik minden nap. 75 font. Most épp azon filózom, hogy csizmát vegyek télre vagy egy új kamerát a pénzen. Kellemes gondok:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése