Listing experiences

Volt egy szombat este mikor jobbat nem találván eljutottam a Prince Charles moziba, ahol a Labirintus című filmet vetítették. De nem ám csak úgy levetítették, hanem kerítettek nagy sót  is köré. Ugyanis kiderült, hogy ez egy beöltözős esemény volt. Mivel én sosem láttam a filmet és nem tudtam, hogy ez egy kultikus film itt Angliában a jelmezeket sem értettem elsőre. A beengedéskor kaptunk egy kis csomagot, amely buborékfújót, mamba rágót és egy party pukkantos szerpentint tartlamazott.

 Majd jött a showman és szépen minden világossá vált. Kaptunk instrukciókat is, hogy a film mely részén melyik játékot használjuk. Így pl. mikor együk meg a rágót, mikor fújjuk a buborékot és mikor pukkantsuk a szerepentint. Úgy összességében az egész film olyan volt, mintha valakinél otthon néztük volna, mert mindenki énekelte, meg előre mondogatta a szöveget, ja és nekünk is kellett reagálni bizonyos kulcsszavakra. Szóval egészen katartktikus élményt adott, az amúgy nem annyira izgalams fordulatokat magában rejtő film. De hát nem is azért mentünk, hanem mert szeretjük David Bowie-t. Ő egy félisten. Így minden jó, amiben benne van a keze:)

 Egy keddi napon volt némi elütni való időm, így mint kiderült gyakorlatilag minden nap elmegyek a British Library mellett. Ahol pl. a Magna Cartat is őrzik állítólag.

 Aztán este abban a szerencsében részesültem, hogy láthattam Mick Harvey-t a Union Chapelben. Nagyon klassz volt. Nagyon sokat azért erről nem tudok mondani, mert igazából csak azért mentem, hogy egyszer lássam Mick Harvey-t élőben a Badseeds nélkül. És mi más lehetne jobb hely mint a Union Chapel.

Na a zongorista megjelenése igen szórakoztató volt. Az egész banda annyira tipikus francia volt. Én nem is tudnék másképp elképzelni egy francia zongoristát. Azok a csodás hatalmas arany gyűrűk, lehet van arany foga is, de ezt onnan ahol ültem nem lehetett látni.:)

 Pénteken nagyon vicces estém volt. Lauren elhívott, hogy menjek vele partizni, meg a húgával, aki itt van Marseille-ből. És mellesleg nem beszél angolul én meg elfelejtettem franciául. Elöszőr egy fura bowling helyre mentünk, ahol egy Blur tribute zenekar játszott, szerintem nem is rosszul, de Lau-nak nem tetszett így tovább álltunk. Amúgy egészen szürreális hely volt, mert ez a London College környéke, tele egyetemistával, de mégis valahogy olyan csendesnek és kihaltnak tűnt. Pedig voltak a koncerten is páran, meg bowlingoztak is a népek, de valahogy mégis fura volt az egész.

 Ezért átmentünk az O2 Islingtonba, ahol állítólag fasza indie buli van minden pénteken. Nos. Mikor odaértünk, kb. 15 ember lézengett a tánctéren, majd azok kámfort játszottak és egyszer csak az alábbi látvány fogadott. Mivel én valahogy eléggé kimerültnek éreztem magam szépen leléptem. Mire hazaértem már várt az üzenet, hogy megtelt a tánctér, még egy képet is csatoltak nekem, hogy mennyire jól mulatnak. Well. Vagy ahogy kedves ismerőseim mondhatnák: C'est la vie.

 Szombaton Dóra inditványozására a South Bank-en megnéztük Platón Szinpóziumát. Előtte egy fish and chips-szel egybekötve. És a világ kicsi belebotlottam ugyanabba a fickóba,akibe a születésnapomon is.

 Vasárnap pedig Tash-sel és az ő barátnéjával mentünk a The Blue Kitchen nevű helyre, ahol a Jim Jones Revue nevű bandát tekinthettük meg. HÁt már maga a hely is tök menő volt. Amúgy egy étterem, színpaddal és koncertekkel közel az Old Street Stationhöz, vagyis Hoxtonhoz és olyan részén jártam eme party negyednek ,ahol eddig még soha és annyira tetszik ez a környék is. Nagyon el tudnék itt is lakni. És még angyalok is vigyáznak ránk.

 A The Blue Kitchen wcje nagyon vicces volt, mert olyan volt, mintha valami lóistállóban lennék, mikor álltam láttam magam a tükörben az ajtó felett.

 Jó kis rock and rollt tolt a zenekar, igazán jót mulattunk.

 Csütörtökön jött az igazi élmény. Ezt szeretem a legjobban az utóbbiak közül. Mikor voltam 1 hónapja Osho meditáción, a srác mondta nekem, hogy van egy hely ahova jár csütörtököként. Keressek rá, sweaty thursdays néve Vauxhallban van.

Már a helyszín is vicces volt, egy városi farm melletti templomban.

 Igazából ahogy beléptem azonnal tudtam, hogy valami csoda fog itt történni. A templom tiszteletet parancsoló gyönyörűséges hatalmasságával és a goa trans zenével ami a hangfalakból áradt, azonnal mosoly csalt a számra és boldogság költözött a szívembe.

 Szépen gyülekezni kezdtek a népek és ki ki maga módján kezdett ráhangolódni az estére.

 Én igazán nem tudtam mit várjak, egyre többen és többen lettek. És elkezdtünk táncolni, csak úgy ahogy kijön, ahogy jólesik. Voltak vagy 100-an, szóval egész disco hangulat volt, de a zene tökéletes harmoniában a szívünk ritmusával. Eleinte szabad tánc volt, majd 8 kor kaptunk némi utasításokat is, hogyan működik ez az egész. És utána indult el igazán a történet. Eleinte csak a fej mozog, és aztán szép lasan testrészenként kapcsolodunk be és ismerkedünk önmagunkkal, aztán a környezettel, aztán kapcsolatbalépünk a környezettel és aztán már hatamas kavalkád, mindenki mindenkivel táncol, kapcsolatbalép szavak és érintés nélkül. És a végén nekem jutott egy tánc egy fiúval. Aki csodálatos táncos volt és némán követtük egymás mozdulatait és fizikai érintés nélkül kapcsolódott össze a lelkünk egy 15 perces tánc erejéig. Számomra csodálotos élmény és habár ő nem először volt ezen a rendezvényen, ő is újdonságot kapott a táncunkban. Aztán mindneki hazament és én olyan boldog és felszabadult voltam mint egy kisgyermek.

Pénteken Miriammal a Cockpit Open studios kiállításon voltunk. Ami tulajdonképpen egy iparművész telep. Sok kis szobával, ahol az iparművészek készítik egész évben portékáikat, hogy aztán évente kétszer megnyissák kapuikat és megpróbálják eladni azokat. No persze év közben is lehet tőlük vásárolni. Igazi gyönyörűséges ékszerek voltak ott. Minden csodás volt és méregdrága. Utána egy helyi pubban pihentük ki a kiállítás fáradalmait.