De hát ahogy mondani szokás, az élet megy tovább. Rendíthetetlenül és nekünk bírni kell és menni tovább.
Én is mentem tovább.
Vagy is vissza Londonba. Ami persze nem ment simán, mert valami hiba folytán minden járatot töröltek Ferihegyen bocsánat Liszt Ferenc Airporton reggel 6 és 10 között és mégis valami isteni csoda folytán az egyetlen gép, amit még sem töröltek az én londoni járatom volt. Így 4 és fél órás késsel, de végre visszaértem Londonba. Ami igazi megkönnyebbülés volt. Hazarohantam aztán vissza a citybe, hogy találkozzak Diával és menjünk a karácsonyi csillogást megnézni a south bankon. Hát volt ott kérem minden mi szem szájnak ingere, forralt bor, sült gesztenye meg még kürtös kalács is bocsi chimney cake. Ettünk ittunk millió fontért, és jól éreztük magunk, meg sétálgattunk. Aztán találkoztunk Timivel, voltunk itt és ott Kelet Londonban és még egy olyan helyre is elcsöppentem, ahol egyszer véletlenül random jártam még márciusban, de annyira nem voltam rápörögve az estére, a fejem is megfájdult és nem volt nálam a Quarelinem sem. Szóval nyűgös voltam na és valahogy nem jött át a buli hangulata abban a pubban kelet Londonban. Pedig milyen régóta akartam oda menni. Hát mindegy majd legközelebb.
Végül úgy döntöttem hazabuszok. Hát röpke 2 óra buszozás után haza is értem. Joe-nak még mindig semmi nyoma nem volt. (csak hétfőn került elő egy 3 napos walesi ivóhétvégén volt, ahol nem aludt csak ivott, meg fürdeni sem sikerült neki, igazán vicces fiú:)
Nem tudom, de olyan fáradság és szomorúság jött rám mire hazaértem. Nehéz nem arra gondolni, amikor a bátyám a kórházban volt. Nehéz nem úgy gondolni rá, hogy fáj mindene és kér minket meg az orvosokat, hogy csináljanak valamit, különben megfullad és tudta, hogy ha csak morfint kap, attól nem fog meggyógyulni, csak nem fogja érezni, hogy megfullad.
Kiraktam Londonban egy képet rólunk, amit a szobájában találtam. Kátya esküvőjén készült, de nem tudom hol van az eredeti, majd beszkennelem, mert nagyon jó.
Tudom, hogy ő már rendben van, de hát attól még rohadtul hiányzik. Az egyetlen testvérem. És nem értem miért. Mit akarnak nekem azzal megtanítani, hogy minden férfi közeli szeretett családtagomnak el kell mennie ilyen korán. Mi ennek az értelme? Azt értem, hogy nekik miért nem ment tovább. De miért kell nekem ezt átélni és miért kapja ezt anyám? Szegény. Nem tudom mi lesz vele...
Hu hát nem igazán erről akartam írni. De végül is ezt jött ki bentről.
Hja az élet nem mindig csak móka és kacagás, ahogy ezt a blog eddig mutatta.
Na kezdek is egy új lapot.
...
Azért itt vannak a képek hozzá:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése