The longest Thursday ever

A leghosszabb csütörtök két hete volt. Azt hiszem ezzel a sztorival már régóta adós voltam.

Szóval két hete csütörtökön reggel elindultam dolgozni, kissé még mindig betegecskén az előző napi lázamtól és picit a torkom is fájt, de tudtam legközelebb Svédországban teszem le a fejem a párnára, szóval igyekeztem magam összeszedni.

Munka után hazajöttem összepakoltam a szokásos kis hétvégi utazópakkom és irány Uxbridge station, ahol is találkoztam egy kollegával a Parexel officeból, hogy elinduljunk kelet Londonba megnézni a Dark Horses nevű csapatot, természetesen Eden ajánlásával.

A szokásos egyórás metróutunk után kiszálltunk Liverpool street station-nél és elindultunk az én vezénylésem alapján a Hoxton Streetre, hogy megkeressük a Hoxton Bart. Hát egy idő után, azért jól jött sokat tapasztalt angol kollégám, aki megnézte  a helyszínt a google térképen is...Mert én Hoxton streetre emlékeztem, amíg viszont ez a Hoxton square-en volt. Hála istennek azonban a két helyszín közel esik egymáshoz.
Azonban szintén meg kell jegyeznem, hogy sokat tapasztalt angol kollégám, igazi angol. Bár már áprilist írunk, aznap, azért nem volt túl meleg és a szél is fújt. Lévén én éjszakai kódorgásra készültem, igen rétegesen felöltöztem és még egy leggings is figyelt a nadrágom alatt. Míg a kolléga egy szál bőrdzsekit gondolt felölteni a pólójára. Hát állítása szerint csak a keze fázott, akkor azonban nem tudom, miért remegett..:) Azért így is nézelődtünk kicsit ott a kedvenc kelet London utcáin.

kollága jobbra lent, na igaz is sapka azért volt rajta

Ez egy pékség, de annyira cuki volt, beékelődve a házak közé, hogy muszáj volt lefotózni

hát így

és akkor megtaláltuk a hoxton bart és szerintem New York egy az egyben copy paste Kelet Londonról

a Hoxton téren, nem a Hoxton utcában:)

 Mivel ülőhely nem volt a helyszínen, indítványoztam, hogy látogossuk meg kezdésig a Red Lion nevű pubot a közeli Hoxton streeten, amit még előző héten néztem ki, hogy tuti nagyon klassz hely lehet, mert még tetőterasza is van. És nem csalódtam. Igen sikeresen ötvözték a tradicionalis English pubot az álatalam eddig hiányolt alter kocsmákkal.

Jól elbeszélegttünk:)

 Amikor megérkeztünk a helyszínre, az előzenekar már javában nyomta. Ami igazi meglepetés volt számomra. The KVB abszolút kedvenc lesz. Egy srác gitárral és egy csaj kütyükkel, minimál muzsika, kissé sötét hangulattal.

Utána Lola Colt játszott és ők is igazán kellemes csalódás voltak. Odacsaptak a húroknak. A csajszi hangja meg Siouxsiera emlékeztet. A szintis, dobos mindenes csajszi meg valami dark goth szerűség volt, hosszú haja oldalt kiborotválva és persze mezítláb nyomta. Engem teljesen elbűvöltek. 

 És akkor megjött a Dark Horses is. Hát itt azt kell, hogy mondjam, hogy igen sok volt a külsőség, meg a hűhó. ÉS azt tudjuk, hova vezet. Lehet csak azért, mert a másik két zenekart még sosem hallottam és meglepinek hatott számomra, de azok bizony nekem jobban tetszettek. Dark horses is jó volt, tetszett a kivetítés is, meg az egész stílusuk, sokkal egységesebb volt, mint pl. a Lola Colté, de zeneileg nekem kicsit kevés volt. Tetszett amúgy, csak összehasonlítva a külcsínnel, a tartalom kicsit mintha kevés lett volna. De azért jót bugiztam az ő zenéjükre is.

hát ezt már láttam:)

És kb. 45 perc után se szó se beszéd levonultak és sosem jöttek vissza. 

Mi azonban nem estünk kétségbe Eden vezetésével elindultunk az éjszakába, koktélozni. Kollága elköszönt, szegénynek másnap meló volt:)

Ez a szimpatikus uriember állta utunk a rejtett jazz barba, amit tui sosem találok meg újra

Kicsit várnunk kellett, hogy bejussunk, ami nálam mindig gyanura ad okot. De ismét kellemesen csalódtam. Nos mint fentebb említettem, tuti sosem találok ide vissza, és a hely nevét is elfelejtettem, így felölem továbbra is nagyon titkos maradhat.
Tulajdonképpen egy oldschool jazz helyen találtam magam. Finom kis zenekar próbálta kiütni az elöző hiperjó zenekarok emlékét, kevés sikerrel. :)

Elképzelhető, hogy a fényképek alapján nem jön le, de kb. úgy éreztem magam, mintha New Yorkba csöppentem volna valamikor az alkohol tilalom idején. A zene a bútorok, mind ezt a hangulatot próbálta kelteni. Bár igaz sosem voltam NewYorkban abban az időben, de mégis...

És a 10 fontos koktélom

Nos, az árak némiképp újabb aggodalomra adtak okot. A legolcsóbb koktél 9 fontba került, az enyém 10 font volt, de mikor kihozták, mindent megértettem. És közben a pincérnő oda-odaosont hozzánk és feltöltötte  a poharunk ásványvizzel, amiben sárgadinnyét áztattak, hogyne legyen már olyan uncsi a víz íze. Igazán nem panaszkodhatok és ha azt veszem, hogy idönként majdnem 5 fontot fizetek egy pint sörért, a 10 fontos koktél teljesen rendben van.

 Sajnos az íze nem volt olyan jó, mint ahogy kinézett...

Középen hosszú szőke hajjal Eden. Kedveljük nagyon!!

Na jó nem maradtam szomjas...

 Úgy kb. hajnali háromnegyed kettőkor kicsit megütött az elfogyasztott alkohol és akkor jobbnak láttam elindulni és nyugovóra térni...a reptéren.

Merthogy a gépem reggel 6:50 kor indult Göteborgba és egyszerűbb volt a Liverpool streeten felülni egy közvetleül a reptérre tartó buszra, mint hazamenni és újra vissza. 

Nem volt egyszerű, mert azért kicist féltem nehogy elaludjak a reptéren, szóval túl sokat nem sikerült aludnom, a RA járatai pedig híresek a kénylemetlen székeikről, szóval repülés közben sem jött össze az alvás. Szegény Johnnym egy kifacsart csajszit kapott, de legalább a fogamat megmostam:)

Mindezzel együtt is nagyon megérte az este és ha még lesz olyan, hogy a reggeli járattal megyek, akkor is inkább így, mint itthonról éjjel északaikkal átbumlizni a városon.

Imádtam az estét!