this is how we live in London

Nem lesz egyszerű elmesélni mi minden zajlik körülöttem és bennem. Egyrészt nagyon sok minden történik, de látszatja még sincs. Nem tudok összességében semmi nagyszerű és új hírról beszámolni, csak az én kis életemről. Ide repülök, oda repülök, dolgozok, aggódok, nevetek, sírok, alakítom a jövőt, rohanok, tervezek, agyalok, kattogok, mulatok, tanulok, keresek. Egyfolytában megállás nélkül. Hát ezért sem volt időm szegény kis blogomra mostanság, pedig mindig felüdülés ide irogatni. 

Ha kérhetnék valamit a Mikulástól, amit itt senki nem ünnepel úgy, mint otthon Magyarországon, akkor az az lenne, hogy adjon most már nyugalmat. Adja, hogy békében átköltözhessek Göteborgba az emberemhez és megnyugodhassak. Mert fáradok ám a hajszában. Tudom én diktálom a tempót, még is úgy érzem sokszor, mintha egy viharos tengeren lennék és a szél dobálja ide oda a kis csónakom a sziklák között és én nem tudom mikor fogok szárazföldre érni vagy éppen odacsapódni egy sziklához végleg. 

De hogy a tényszerű eseményeket írjam, íme:

Voltunk Timivel carbottmarketen, de ezúttal nem vevőként, hanem eladóként. Timi Claptonban lakik, ahova elcipeltem a kis kufferomat szombat este, hogy majd vasárnap hajnalban 6 órai keléssel kimenjük, az amúgy tőle 10 perc sétára lévő Dalston car boot marketra. 

Ezen a hétvégén rájöttem, hogy egyszerűen nem állapot az, hogy én Uxbridgeben lakom többé. Pl. szombat este 10:30kor Timi úgy döntött, hogy már pedig nekünk el kéne ugranunk a Vortexbe és lám 11kor már ott is voltunk és ezalatt az idő alatt még sminkeltünk és ő még át is öltözött. Elugrottunk, dumizgattunk, megittunk egy cidert és hajnali 1 vagy 2 kor már újra otthon voltunk nála és aludtunk, mint a jó gyerekek.

Másnap reggel persze volt egy kis filózás, hogy most akkor tényleg kikeljünk e az ágyból és elrángassuk a 3 kuffert és a ruha állványt az amúgy röpke 10 perc sétára lévő piacra, de igaző hősnők lévén megtettük az utat. Holt fáradtan és persze minden nagyon nagyon nehéz volt, de kb. fél óra kitartó gyaloglás és kuffer rángatás után ott is voltunk és vártuk, hogy a nap végre olyan magasra kerüljön, hogy ne fázzunk többet. Persze velünk szemben svédek árulták a portékát, de nem voltak túl lelkesek, mikor arra kértem őket, hogy tanítsanak már meg svédül. Pedig fizettem is volna érte...

A piac kettőkor zárt és mi büszkén konstatáltuk, hogy több mint a felét eladtuk a dolgainknak. Igaz fél és 1 fontokért darabját, de a lényeg, hogy elmentek a dolgok és most más valakit tesznek boldoggá. 

szemben a svédek

na ennek mindnek mennie kell

ez meg én volnék, amikor is éppen a titkos sámán táncot járom,  hogy minden portéka menjen és találjon új gazdát

Ezután a hétvége után jött a kirándulásom Koppenhágába és Göteborgba, ami egy másik blogba illene, ha lenne másik blogom. :) De azért el kell hogy meséljem, hogy mikor hazafelé kocsikáztunk Göteborgba egyszer csak az út kellős közepén ott álldogált egy óriási jávorszarvas az éjszakában. Nos én a nyelvkönyvben olvastam, hogy igen gyakori, hogy szegény szarvasokat elütik autóval, de nem is csoda, úgyanis valamiért egyetalán nem ijedt meg az autónk motorjától és olyan lomhán indult el a rét irányába, mint aki pontosan tudatában van annak, hogy márpedig az ő királysága sérthetetlen lévén akkora a termete, hogy egész Európában nincs nála nagyobb. 

Aztán jött Johnny egy hétvégére és mi úgy csináltunk, mint akik hamísatatlan Londonerek és csak lófráltunk a cityben két napig és én meg már nem is nagyon fotóztam, mert annyira megszokott dolog ez: London utcáin sétálgatni...

Szóval elmentünk az Oxford streetre shoppingolni, aztán ettünk egy koreai étteremben, ahonnan elsétáltunk a Covent gardenhez, majd onnan a South Bankhez, a British Film Institute hoz, de épp nem adtak semmi izgit, szóval elbuszoztunk vissza a Tottenham Courtra,ahol az Interpid rock kocsmában megittunk egy cidert és felsétáltunk a Goodge streeten a metropolitain line ig, hogy onnan hazaérjünk Uxbridgebe.

Vasárnap meg Camden Townba mentünk, ahol a piacon túl felfedeztünk egy állati jó kávézót, ami egyébként próbateremként is funkcionál. Majd visszatértünk a South Bank Centerhez megnézni a world press kiállítást, ami engem totál lesokkolt. Tényleg csak az a hír, amikor valakit kinyírnak, felnégyelenek, megerőszakolnak, börtönbezárnak, megkínoznak, bedrogoznak, környezetet szennyeznek, kiírtanak vagy esetleg a sport? Tényleg semmi szép és jó nincs ebben a világban? És nekem ez tényleg látnom kellett? Ej Johnny...:)

A következő hétvégém Magyarországon töltöttem, mert a nagymamám 90. születésnapját ünnepeltük. A mission nem volt impossible. Miután csütötökön hazamentem Sigur Rosról, 3 és fél óra alvással elindultam a reptérre, mikor hazaértem benéztem a Savoya parkba, nem tudom minek, mert csak egy olcsó ám annál bénább hajvágással lettem gazdagabb vagy szegényebb, 20 percre hazarohantam, aztán találkoztam kedves barátaimmal, majd valahogy sikerült hazaérnem reggel 5re és fél 9kor már kelni is kellett, mert indultunk  Vas megyébe. Este vissza Budapestre és vasárnap még a temetőjárat is belefért, mielőtt visszajöttem Londonba. A szobámba egész pontosan hajnali háromnegyed 3ra értem. Holt fáradtan. De másnap munkába mentem és napközben hirtelen felindulásból leszerveztem egy bedsit megtekintését a Bayswaternél. Valamint erre az útra velem jött egy nagyon kedves magyar kolleganő is, aki Budapestről érkezett egy tréningre. 

Nos a bedsit annyit jelent, hogy van egy szoba, amibe az ágyon, két széken, kisasztalon és szekrényen kívül bezsúfolnak még egy konyhai részleget is, de a fürdő és wc az közös másik 3 emberrel. Jó esetben csak három...

A hely maga kiváló volt, vagyis inkább azt kell mondjam, hogy tökéletesen mesébe illő, ugyanis 5 perc séta és máris a Hyde parkban vagyok, 15 perc séta a Marble Arch és 15 perc séta a Notthing Hill vagyis a Portobello road. AHHHHH mennyire szerettem volna kivenni a szobát. De egyszerűen nem ment. Amikor beléptem a szobába köpni nyelni nem tudtam. És nem azért mert annyira szép volt. 650 fontért  plusz villany számla, ugyan az 1 zónába költözhettem volna, de egy lukba. Pontosabban egy kórházi wip egyszemélyes lukba a 70es évekből. Hát nem ment. Azóta is próbálkozom, de valahogy nem megy. Minden nagyon drága vagy kezes kellene hozzá. Azt meg épp nem tudok leakasztani. 

Szobát meg nem akarok bérelni. Nem akarok többé olyanokkal lakni, akik nem képesek maguk után lehúzni a wct vagy egyszerűen csak rendetlenek és koszosak. Elég volt. 

Kórházi élmény után a Hyde parkba vettük az irányt, ahol megnéztük a karácsonyi Wonderland-et és még egy forralt bort is elszopogattunk, majd sétáltunk erre arra, végül a Covent gardennél egy pubba kötöttünk ki, ahol a bárpultos igen kedvesen felajánlotta Anikónak, hogy beállhat mellé a pultba egy fénykép erejéig. Szóval az eredeti tervem minzerint korán lefekszem és kialszom magam, nem jött be. :) Valamikor fél egyre sikerült hazaérni...De klassz volt, megérte.

gloria

a beszélő fa

 

Aztán csütörtökön meg ugye Camden townba mentünk vidulni:) Ez volt a Camden Lock Tavern es koncert. AMiről az előbb már beszámoltam.

Anikóval

Hohooooo,  ott repül a kedves Mikulás:)

Nos a jó kérdés, hogy mit csinálok amúgy, hogy nincs időm blogolni? Pl. dolgoztam egy csomót, néha napi 11 órát. Jártam meditációs kurzusra, ingáztam Svédország, Magyarország és London között. Lakást próbálok találni és javítani az életfeltételeimen. Mert ez már nem pálya, ami most van.

De ami nagyon klassz volt az például, hogy tegnap voltam beteget kezelni itt Londonban. Gyógytornával. És nagyon sokat tanultam közben. De már késő van, majd egy másik fejezetben írom ezt meg.