2014. január 5., vasárnap

Boxing Day

A december 26. itt ugyan szabadnap még sem úgy hívják, hogy Karácsony, hanem Boxing Day a hivatalos neve. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor az összes, de tényleg az összes bolt nyitva van és mindent leértékelnek, minimum 50%kal és mindenki, de tényleg mindenki elmegy a legközelebbi és egyben leginkább reményteli plázába vásárolni. Egyes boltok, mint például a Next már reggel 7kor kinyit és hosszú kígyozó sorokban állnak előtte az emberek és úgy vásárolnak, mintha éppenséggel ingyen osztogatnának mindent. A próbafülkéket bezárják, egyrészt a bolti lopást megelőzendő, másrészt el tudjátok képzelni, mennyit kéne ott sorban állni? Mellesleg a boxing day elnevezésen sokat agyaltam. Vajon azért hívják így, mert ilyenkor mindent ki kell üríteni a boltoknak ,avygis bedobozolni? Vagy azért, mert a kedves vásárlok kb. boxolnak, hogy a menőbb boltok közelébe juthassanak.

Nahát anyukám és én kettesben elindultunk először itt Uxbridge-ban felmérni a terepet és kissé csalódottan állapítottam, hogy reggel 10 kor nem találtam hömpölygő tömeget sehol sem. Az egyetlen akadály a Nextnél volt, ahol kb. 25 percet álltunk sorba, hogy bejussunk, majd kb. 45 percet álltunk sorban a kasszánál, hogy fizessek. Itt sikerült megvételeznem egy fekete hótaposó csizmát, ami reményeim szerint bár elég randa, lesz elég meleg, amikor majd Svédiában a minuszokban síelünk. Ezenkívül azért még egy kis egyszerű fekete pamut szoknyát is leemeltem a polcról és meg is vételeztem, mert hát az aztán mindneképp kellett a meglévő 8 fekete szoknya mellé.

Mint említettem próbálni nem lehet, de nem is baj, otthon sokkal kényelmesebben lehet próbálgatni és ha nem jó az áru, akkor kérem itt 29-e után minden gond nélkül kicserélik vagy visszaadják az árat. És tényleg minden szájhúzás és alkudozás nélkül megy a dolog. Ez itt egyszerűen természetes, hogy 28 napig bármikor visszaviheted és még indok sem kell rá, hogy túl kicsi vagy túl nagy, vagy csak meggondoltad magad.
Tapasztaltam ezt már máskor is, de sajnos egy nadrág nekem is túl nagy lett, így pénteken vissza is vittem és a 15 font visszaérekzett a bankkártyámra.

Nos mint említettem Uxbridgeban egész nyugis volt a boxing day, anyukám pedig megtalálta álmai kabátját, pont olyat, amit elképzelt magának és az eredeti ár 70%-ért vételezte meg.

Na de az Oxford street már nem ilyen nyugis volt. Ahol egyébként is állandó tömegnyomor van, most szinte lépni sem lehetett az emberektől. Őrület a köbön. Csak így tudnám jellemezni. Az az igazság, hogy már egy éve készültem erre a napra, de azért annyira nem voltam elájulva. Vagyis tényleg csúcs, hogy mennyire tényleg minden le van árazva, de pont azt nem találtam, amit venni akartam. Vagyis egy szép és meleg télikabátot. Azért ami tényleg szép, az nem meleg vagy még leárazva is horror összeg volt és mivel végül is van meleg kabátom több is, inkább nem vettem meg olyat, amivel azért nem tökéletesen éreztem magam összhangban.

Ellenben sikerült pár teljesen felesleges cuccot megkaparintanom, amit ott akkor nagyon fontosnak láttam begyűjteni, ma már azonban fogalmam sincs minek is kellett. Na jó pl. a az új piros lakk bokacsizmámért oda vagyok!

Hát íme a lista képekkel: ( a fekete szoknyát elfelejtettem lefotózni, majd máskor:)


Sok nem látszik, de ez egy álom szép felső a topshopban leltem és 55 font helyett 20 at fizettem érte

Szexi Lakk nadrág, amire a pénteki dead and burriedben rá is kérdeztek ,hogy hol kapható:) River Island 15 font 35 helyett. Ez ugyan a második, amit megvettem ,az első nagy volt és vissza kellett vinnem 
Cuki piros ruci a Dorothy Perkinstől. 20 font helyett 12 ért.

Szexi miniruhácska, alul a rószák narancssárgák és álati ütős a vörös hajammal:) 35 font helyett 15 River Island.

Na de ő! Az új szerelem. 85 font helyett 25 ért hoztam el a Topshopból.

No itt a kis hótaposóm, a Nextből 25 fontért 60 helyett. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése