2014. május 24., szombat

35th

Szóval közelgett a születésnapom és nagyon nem tudtam mi legyen. 35 az elég kerek szám, az is lehet, hogy már kevesebb van hátra, mint amennyit éltem. Az átlag magyar női életkor azt hiszem 71 év. Én 72öt irányoztam elő. Szóval most azt a maradék pár évet jól kéne csinálni. Valami extra dolgot akartam csinálni a szülinapomon. Tavaly még úgy volt hogy majd Kambodzsán ünnepeljük Johnnyval. Ezek után bármi más olyan laposnak tűnt. Volt terv elmenni egy nagy helyi fetish partyba, ami nagyon látványos, de mivel mostanság több ilyenben is voltam, nem igazán fájt rá a fogam. 
Aztán kipattant a fejemből az a  hatalmas ötlet, hogy bundge jump kell! Mert az szimbólikusan akár egy kis halállal is felér és akkor levedlem a régi hülyeségeimet és mint egy főnix madár megújulva folytatom. Na de kihagytam hogy ez London és itt mindent igen előre gondosan le kell szervezni, különben lesheted. Nos július végére volt az első szabad hely. 
Aztán volt még olyan tervem is, hogy Hampstead Heath-en piknik. Ami viszont azért gáz, mert ugye itt a jó idő sosem garantált. És bizony elég vacak idővel tisztelt meg a sors. És ahogy sejtettem 7 kedves ismerősöm közül senki sem ért végül rá. A legkedvesebb az az sms volt, amit aznap du. 4kor kaptam, egy "baráttól" hogy: még munkában vagyok, de megyek ASAP. Nos azóta is érkezik...Oh nem bocs, volt olyan kedves ismerős is, akivel este 10 körül telón jól megdumiztunk, hogy találkozunk a slimelineba, ahova csak miatta mentem, majd mikor rájött az illető, hogy a koncertnek vége, leszállt a buszról, amin állítólag ült és hazament. Én meg közben ott vártam Slimelineban. 

De az igazság az, hogy végül egész  jó kis napom lett. Ja és úgy döntöttem hogy május 10-én ünnepelem, mert nem akartam elrontani a kedvem azzal, hogy lessem a telefonom, hogy vajon eszébe jutok e ott valakinek Svédországban.

Na de  mint mondtam kiváló napom lett, köszönhettem ezt a Fekete Hattyúnak alias Conn-nak Zednek és még egy illetőnek, aki odacsapódott hozzánk.
Nekik hála és köszönet! Peace and love és ölelés, amiért olyan csodálatossá tették a napom.

Délelőtt végre sikerült egy festők boltjába eljutnom, ahol végre találtam ezüst festéket, régi tevem megvalósításához. A szomszéd nénitől hónapokkal ezelőtt kapott kék keretű tükör átalakításához. 
Istenem mennyire hiányzott már hogy alkossak valamit. Tudom, nem nagy szám egy kék tükörkeretet átfesteni, de mégis én nagyon jól szórakoztam közben.



 



Aztán a du. 4kor kapott sms-t hirtelen félreértve elrohantam a South Bank Festival Halljába, ahol is végre beugrott, hogy az ASAP nem azt jelenti, hogy jön azonnal, hanem, hogy jön amint tud a kedves barátom. Nos nem bántam. Úgy is ezer éve terveztem, hogy majd egyszer elugrok ide csak úgy lézengeni, mert ez tutira az egyik legjobb hely Londonban. Főleg az 5. emeleti bár, aminek a terasza majdnem a mennyország.

És végül volt velem két barát is. És ki találja meg a Bigbent? 
Aztán, ahogy ott kolbászoltam megismerkedtem egy kedves fiatalemberrel, akivel meglepően sok közös témánk volt. Épp elmélyülten dumizgattunk, mikor megjelent Conn, majd Zed is. Így egyesített csapatunk felment a 6. emeleti only memebers kávézóba. Ahol elkezdtük elfogyasztani a hatalmas szülinapi 1,5 literes rozémat. Hát szomjasak nem maradtunk, sem szomorúak. 
Elötte













Utána






Majd a srác lekopott és mi megéhezvén áttettük a székhelyünk a közeli Pingpong étterembe. És istenem micsoda finom vacsim volt ott.



Ilyen kis babuszdobozokban tálalták fel a finomabbnál finomabb falatokat. És a legjobb az volt, hogy a rendelési mód tisztára olyan volt mint Kínában. Én absz oda voltam meg vissza.







Szóval így lettem 35 öves. Vagyis csak majdnem. Másnap a születésnapomon kivonatoztam Richmondba, hogy valami igazán különleges dologgal ajándékozzam meg magam és bizony nagyon jól sikerült nap volt. 9 órát töltöttem ott miközben Osho különböző meditációs technikáit alkalmaztuk. Igazi jó arcokkal ismerkedtem meg és nagyon sok olyan információval lettem gazdagabb, amit már ezer éve kerestem. És hát Osho nem mindennapi figura volt. A meditációja sem az. Igazán csak ajánlani tudom mindenkinek. A végén már egészen olyan érzésem volt, mintha nem is London külvárosában egy pincében lennék, hanem egy fantasztikus goa partin. És mindezt 15 fontért. Volt ott minden ami kell egy jó szülinaphoz. Kíváló kaja: vegetáriánus, kiváló ital: fincsi teák, jó arcok, zene és tánc. 9 órán keresztül. Mi kell még?
Sikerült azt hiszem majdnem minden feszkótól megszabadulni és nyugodtan és belső békével átlépni az új évbe. Kívánhat ember lánya ennél többet az újrakezdéshez? Élete második feléhez?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése