...és akkor visszajöttem Londonba...

Ami igazán jó volt a héten az a Fields of the Nephilim koncert. A történet lényege, hogy kb. 15 vagy 16 évesen hallottam őket először és ők is rajta voltak azon a listán, amit úgy hívok "addig nem halhatok meg, amíg őket nem láttam". Igazából ők voltak az utolsók a listán. Ami elég jó, megint csak elértem valamit, ami régi álom volt. Akkor ez itt most a megvalósítás kora? A fiatal felnőtt kor amikor a régen szőtt álmokat és vágyakat beteljesítjük? Úgy tűnik igen...
Koncertek - pipa
Shaolin - pipa
Londonban lakni - pipa és egy hatalmas smile is mellé
Álom pasi - pipa még hatalamasabb smile mellé
Akkor mi is maradt? Ja igen a doktorim, meg hogy valami olyat csináljak munka címén amit szeretek is és még jól is keresek vele. Legalább van mit csinálnom még ebben az életben.

Kezdek olyan lenni mint az öreg nénik...Elkezedem a beszédet valahol, aztán elveszek a részletekben és már azt sem tudom mi volt az eredeti gondolat.

Na jó még tudom:
Fields of the Nephilim.

Szóval 7re volt meghírdetve már 5kor leléptem melóből, mert féltem, hogy esetleg másfél óra kevés lesz odaérni, ha csak fél 6-kor indulok el. De pont másfél óra elég volt...A szokásos sztenderd másfél óra. Teljesen mindegy hova mész, mivel, mit ír a tfl.gov.uk garantált a másfél óra innen Hillingdonból. Minimum...

NA de...
Koncert helyszín a Shepard's Bush, ami tökéletes. Ezen a helyen voltunk Evelynnel 2008-ban Siouxsie koncerten is.
Az első pofon: valahogy sikerült ülőjegyet vennem és ráadásul a kakasülőre a harmadik emeletre. Nem is értem hogy. És a tetejébe ez ugyanannyi volt mint az álló jegy. Sorbanállás, szokásos angol módra, mindenki türelmesen álldogál a szemerkélő eső ellenére is. Mejegyzem Halloween volt, így nem igazán tudtam edönteni, hogy a halálfej maszkírozás a Nephilimnek vagy eme jeles ünnepnek szólt-e.

Szóval sorban állás este 7-ig, és csekkolták, hogy abban a sorban állsz e, ahova a jegyed szól. Ülő jeggyel csak a jobb oldalon, állóval a csak a baloldalon lehet bejutni. Rend és fegyelem van itt szigorúan és tökre nem lehetett átlógni egyik helyről a másikra, mindenhol emberek ellenőrizték a jegyet. Kicsit bosszankodtam rajta eleinte, de végül, amikor kiderült, hogy csak fél 10kor kezdenek, egyetalán nem bántam, hogy nem kellett azt a két és fél órát végigállnom.

KArzaton az első sorba ültem le, közben a szomszédom elszórakoztatott, még egy ciderre is meghívott. Dean aki 41 éves és repülőgép mérnök, ennek köszönhetően ritkán van itthon Angliában, olyan "hülye" helyeken kell dolgoznia, mint Maldív szigetek, meg Thaiföld...

És aztán elkezdődött a koncert. Ami isteni jó volt, hiába messze voltak, mégis teljesen átjárta a testem a zenéjük. Tiszta libabőr voltam végig. A számok is csak a jók voltak.  Bár kicsit tartottam tőle, hogy majd olyanokat játszanak, amiket nem szeretek. De nem így lett. Másfél óra tökéltes kikapcsolódás és zenei élmény. Elveszett minden, semmi másra nem gondoltam, csak felolvadtam McKOy hangjában. Nem is értem miért nem hallgatom ma annyit.
Tulajdonképpen lehet öregszem, de jó volt ülni. Senki nem lökdösött és nem terelte el a figyelmem. Persze jobb lett volna látni a ráncokat McKoy arcán, de így is tökéletes volt és én hálás vagyok az Univerzumnak, hogy végre láthattam őket. Miután ugye Budapestre kétszer sem jöttek el.

Még egy érzés bejegyzés: amikor beálltam a sorba körülöttem a dark-goth rockerekkel, akkor azt éreztem, hogy ez az amiért ebbe a városba jöttem és végre másfél hónap után megtaláltam, amit kerestem. És ugyan egyedül voltam, de Uni küldte nekem Deant, akivel elbeszélgettünk, majd mindenki ment a maga útjára. Bár Dean megjegyezte, ha nem volna barátom megadná a számát...
A lányeg, hogy végre otthon éreztem magam ebben az idegen városban először a 6 hét óta.
Köszönöm Uninak és a Fields of the Nephilimnek

És két hét múlva Swans:) Újabb élmény:)