Fura egy napom volt ma az biztos. Volt benne jó is, rossz is, meg idegeskedés, meg méreg, meg tanulság. Meg jó meglepetés is, meg nem is.
És mivel ez már rég nem utazás blog (igazából sosem volt az, nem tudom miért próbálok néha úgy csinálni), nyugodtan irogathatok minden vackot ide.
Nos egy ideje próbálom a kung-fun tanultakat átültetni az életbe. Mert ha minden, amit a "valós életben" csinálunk lehet kung fu, akkor miért ne lehetne a kung fu maga a valós élet.
Ha nem is a valós élet, de a szabályai mindenképp remekül alkalmazhatók a mindennapi életben. Már legalább is, amit megértek drága jó mesterem angoljából. (csak egy rövidke példa: ma elmesélt két viccet, senki nem nevetett rajta és nem tudom, hogy azért nem, mert hármunk közül csak egyikünk beszéli anyanyelven az angolt-ő is ír- vagy mert nem volt vicces, vagy mert csak nem fogtuk a poént.)
Na de tegnap és ma két kellemetlen dolog történt velem, ami mivel hiperérzékeny vagyok és egyre inkább az, megzavarta a vasárnap oly büszkén megtalált nyugalmam felszínét.
Az egyik tényleg banálisabb, mint a másik. A kevésbé fájó történés, egy akcentusa alapján valszínűsíthetőleg angol úriember reggeli cselekedete volt, hogy miközben én áthaladni készültem egyenes vonalban az utamba eső piciny kis utcácskán, ő meg kanyarodott ezerrel a bringáján és mivel nem akart megállni én megadni nekem az elsőbbséget, én meg nem láttam, hogy jön, ezért jól leodrította afejem, hogy legyek szíves az útra figyelni. Nos. Felfoghatom úgy, hogy jó lenne ha jobban figyelnék a külső ingerekre és nem mindig csak a sajat gondolataimba merülnék, ebben az esetben még ha ez egy dühös kiálltás is volt, csak hálás lehet értek. De persze felfoghatom úgy is, hogy hülye idióta barom, nekem volt elsőbbségem, miért nem figyelsz te jobban.
A másik az azért tényleg fáj. Volt ugye Eden, akit annak idején nagyon csíptem, a kedvec meetup szervezőm volt. Ha az ő általa megszervezett koncertre mentem sosem csalódtam, mindig valami tök jó koncertre vitt és mindig a legjobb bulik jöttek ki belöle. Konkrétan hálával tartozom neki, mert nélküle sosem találtam volna meg helyeket és igen komoly vígaszt nyújtott számomra a kezdeti nehézségekben, hogy elmehettem egy az általa javasolt buliba és ott aztán mindig értelmét nyerte ittlétem. Egy ideje már nem mentem semmijen meetup-ra, mert valahogy nem is nagyon láttam, hogy aktív lenne. Aztán egyik nap kaptam egy értesítést új indie LND csoport megalakulásáról. És láttam, hogy ő a főszervező. Nagy boldogan regisztráltam, azonnal emaileztem Miriamnak, hogy ő is jelölje be, mert ez nagy móka.
Nos ő pár órán belül taggá lett minősítve, míg az én kérelmem azóta is függőben van. Erre megpróbáltam feliratkozni még egyszer, majd küldtem emailt és végső próbálkozásnak smst. Semmi válasz. Ami valljuk be keményen próbára teszi a türelmem. És lássuk be el is keserít. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit tehetettem ez ellen a nő ellen, mikor legutoljára láttam, mosolyogva megölelt és jót partiztunk.
Azzal, hogy nem kerültem be ebbe a csoportba egy rakás dolog keringet a fejemben (és mellesleg ilyen még sosem fordult elő meetup grouppal). Azonnal önértékelési problémák mutatkoztak, illetve a kérdés, hogy mivel bánthattam meg Edent.
És ami leginkább bánt, hogy bár látom az eventjeit, de nem látom a többi részletet és ha pl. valaki nem visz el az eseményre, akkor hogy állítsak oda, hogy hello srácok én is jöttem..Olyan érzés, mintha nem csak egy nő kapta volna fel a vizet valamiért, de fél London kitagadott volna. És ez nagyon fáj. Mert a bármikor elérhető gig dömping mellékelt társasággal, mindig kellemes energiabomba és egyben vígasz volt számomra.
Szóval fáj. És a leginkább, azért mert nem számítottam erre. Azt hittem örömmel nyugtázza majd, hogy rátaláltam a csoportjára.
ÉS itt visszatérnék a kung fura. Ma a mesterrel voltam egy párban és volt egy rúgás, amit másképp védett ki, mint addig és bizony nem csak hogy meglepődtem, hanem rendesen fájt is. Hiszen a sípcsontunk igen érzékeny mindenféle hirtelen erős mechanikai behatásra. Kb. egy percig csillagokat láttam, miután a tibiánk találkozott egymással. Mester kérdezte, hogy ok vagyok e, mondtam majd elmúlik. Aztán ment tovább az edzés. Pár perc múlva megkérdezte a mester, hogy érzem e még. Akkor jól rákoncentráltam és egy picit még mindig éreztem valami kis halvány nyomást a tibiámon. De ennyi. Erre mondta a mester, hogy az már csak az agyamban van, mert rákoncentráltam.
És akkor itt a párhuzam. Mert minden fájdalom elmúlik. Örökké nem tart semmi sem. Ha rákoncentrálsz jobban fáj.
És végül, lehet, hogy holnapra lesz egy kék zöld folt a lábszáramon, de tutira az is el fog múlni. Nem lehet olyan nagy bajom, ami ne gyógyulna be és ne múlna el a fájdalom bizonyos idő eltelte után.
Ennyi. Azért sajnálom, hogy így alakult és a kellemes koncert élményeim kicsit beszíneződtek, emiatt az új tapasztalás miatt. Vagy csak nem kell rákoncentrálni. És kész. És csak a jóra emlékezni.
Csak még annyit a kungfu kapcsán. Hogy sosem tudhatod melyik irányból jön a tamádas. Ha görcsösen rákészülsz, akkor sem. Több eselyed van, ha lazán figylesz. Aztán ha megütöttek, a győzelem még mindig esélyes, ha barmi gyorsan felállsz és mit sem törődve a pofonokkal mész és reagálsz vagy egyzseráen csak nem vagy ott. Elfutsz. Mert hasznos a futás. Életet menthet. Ez is egy lehetőség a túlélésre. De semmiképp se maradj a földön nyalogatva a sebeid, mert akkor jön a többi ütés rugás és mégjobban fog fájni, aztán már llehet fel sem bírsz kelni. Szóval csak ignoráld a kínt és reagálj. Ez a fontos a túlélésben.
Na megjött Eden válasza, miért is nem lehetek tagja a csoportjának:
Hi Gyongyi
Thanks for your interest in the group
I want to avoid a membership overlap with the 'other' indie group as much as possible. Therefore I have decided not approve members who are currently very 'active' in the other Meetup.
This is not a personal slight, but simply a practical decision
Best, Eden
Ebben az a vicces, hogy szinte csak az általa rendezett eseményekre jártam a másik indie csoportban, emire hivetkozva elutasított. Hát ezzel nem tudok vitatkozni. A hiba nem bennem van azt kell mondjam.
És mivel ez már rég nem utazás blog (igazából sosem volt az, nem tudom miért próbálok néha úgy csinálni), nyugodtan irogathatok minden vackot ide.
Nos egy ideje próbálom a kung-fun tanultakat átültetni az életbe. Mert ha minden, amit a "valós életben" csinálunk lehet kung fu, akkor miért ne lehetne a kung fu maga a valós élet.
Ha nem is a valós élet, de a szabályai mindenképp remekül alkalmazhatók a mindennapi életben. Már legalább is, amit megértek drága jó mesterem angoljából. (csak egy rövidke példa: ma elmesélt két viccet, senki nem nevetett rajta és nem tudom, hogy azért nem, mert hármunk közül csak egyikünk beszéli anyanyelven az angolt-ő is ír- vagy mert nem volt vicces, vagy mert csak nem fogtuk a poént.)
Na de tegnap és ma két kellemetlen dolog történt velem, ami mivel hiperérzékeny vagyok és egyre inkább az, megzavarta a vasárnap oly büszkén megtalált nyugalmam felszínét.
Az egyik tényleg banálisabb, mint a másik. A kevésbé fájó történés, egy akcentusa alapján valszínűsíthetőleg angol úriember reggeli cselekedete volt, hogy miközben én áthaladni készültem egyenes vonalban az utamba eső piciny kis utcácskán, ő meg kanyarodott ezerrel a bringáján és mivel nem akart megállni én megadni nekem az elsőbbséget, én meg nem láttam, hogy jön, ezért jól leodrította afejem, hogy legyek szíves az útra figyelni. Nos. Felfoghatom úgy, hogy jó lenne ha jobban figyelnék a külső ingerekre és nem mindig csak a sajat gondolataimba merülnék, ebben az esetben még ha ez egy dühös kiálltás is volt, csak hálás lehet értek. De persze felfoghatom úgy is, hogy hülye idióta barom, nekem volt elsőbbségem, miért nem figyelsz te jobban.
A másik az azért tényleg fáj. Volt ugye Eden, akit annak idején nagyon csíptem, a kedvec meetup szervezőm volt. Ha az ő általa megszervezett koncertre mentem sosem csalódtam, mindig valami tök jó koncertre vitt és mindig a legjobb bulik jöttek ki belöle. Konkrétan hálával tartozom neki, mert nélküle sosem találtam volna meg helyeket és igen komoly vígaszt nyújtott számomra a kezdeti nehézségekben, hogy elmehettem egy az általa javasolt buliba és ott aztán mindig értelmét nyerte ittlétem. Egy ideje már nem mentem semmijen meetup-ra, mert valahogy nem is nagyon láttam, hogy aktív lenne. Aztán egyik nap kaptam egy értesítést új indie LND csoport megalakulásáról. És láttam, hogy ő a főszervező. Nagy boldogan regisztráltam, azonnal emaileztem Miriamnak, hogy ő is jelölje be, mert ez nagy móka.
Nos ő pár órán belül taggá lett minősítve, míg az én kérelmem azóta is függőben van. Erre megpróbáltam feliratkozni még egyszer, majd küldtem emailt és végső próbálkozásnak smst. Semmi válasz. Ami valljuk be keményen próbára teszi a türelmem. És lássuk be el is keserít. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit tehetettem ez ellen a nő ellen, mikor legutoljára láttam, mosolyogva megölelt és jót partiztunk.
Azzal, hogy nem kerültem be ebbe a csoportba egy rakás dolog keringet a fejemben (és mellesleg ilyen még sosem fordult elő meetup grouppal). Azonnal önértékelési problémák mutatkoztak, illetve a kérdés, hogy mivel bánthattam meg Edent.
És ami leginkább bánt, hogy bár látom az eventjeit, de nem látom a többi részletet és ha pl. valaki nem visz el az eseményre, akkor hogy állítsak oda, hogy hello srácok én is jöttem..Olyan érzés, mintha nem csak egy nő kapta volna fel a vizet valamiért, de fél London kitagadott volna. És ez nagyon fáj. Mert a bármikor elérhető gig dömping mellékelt társasággal, mindig kellemes energiabomba és egyben vígasz volt számomra.
Szóval fáj. És a leginkább, azért mert nem számítottam erre. Azt hittem örömmel nyugtázza majd, hogy rátaláltam a csoportjára.
ÉS itt visszatérnék a kung fura. Ma a mesterrel voltam egy párban és volt egy rúgás, amit másképp védett ki, mint addig és bizony nem csak hogy meglepődtem, hanem rendesen fájt is. Hiszen a sípcsontunk igen érzékeny mindenféle hirtelen erős mechanikai behatásra. Kb. egy percig csillagokat láttam, miután a tibiánk találkozott egymással. Mester kérdezte, hogy ok vagyok e, mondtam majd elmúlik. Aztán ment tovább az edzés. Pár perc múlva megkérdezte a mester, hogy érzem e még. Akkor jól rákoncentráltam és egy picit még mindig éreztem valami kis halvány nyomást a tibiámon. De ennyi. Erre mondta a mester, hogy az már csak az agyamban van, mert rákoncentráltam.
És akkor itt a párhuzam. Mert minden fájdalom elmúlik. Örökké nem tart semmi sem. Ha rákoncentrálsz jobban fáj.
És végül, lehet, hogy holnapra lesz egy kék zöld folt a lábszáramon, de tutira az is el fog múlni. Nem lehet olyan nagy bajom, ami ne gyógyulna be és ne múlna el a fájdalom bizonyos idő eltelte után.
Ennyi. Azért sajnálom, hogy így alakult és a kellemes koncert élményeim kicsit beszíneződtek, emiatt az új tapasztalás miatt. Vagy csak nem kell rákoncentrálni. És kész. És csak a jóra emlékezni.
Csak még annyit a kungfu kapcsán. Hogy sosem tudhatod melyik irányból jön a tamádas. Ha görcsösen rákészülsz, akkor sem. Több eselyed van, ha lazán figylesz. Aztán ha megütöttek, a győzelem még mindig esélyes, ha barmi gyorsan felállsz és mit sem törődve a pofonokkal mész és reagálsz vagy egyzseráen csak nem vagy ott. Elfutsz. Mert hasznos a futás. Életet menthet. Ez is egy lehetőség a túlélésre. De semmiképp se maradj a földön nyalogatva a sebeid, mert akkor jön a többi ütés rugás és mégjobban fog fájni, aztán már llehet fel sem bírsz kelni. Szóval csak ignoráld a kínt és reagálj. Ez a fontos a túlélésben.
Na megjött Eden válasza, miért is nem lehetek tagja a csoportjának:
Hi Gyongyi
Thanks for your interest in the group
I want to avoid a membership overlap with the 'other' indie group as much as possible. Therefore I have decided not approve members who are currently very 'active' in the other Meetup.
This is not a personal slight, but simply a practical decision
Best, Eden
Ebben az a vicces, hogy szinte csak az általa rendezett eseményekre jártam a másik indie csoportban, emire hivetkozva elutasított. Hát ezzel nem tudok vitatkozni. A hiba nem bennem van azt kell mondjam.
Nos Eden válasza az igazi brit mellébeszélés. Röhejes.
VálaszTörlés