szigetlakó lettem: here and there up and down and finding the peace

Lássuk csak mi is volt az elmúlt két hétben? Volt itt ugye Johnny, az szupi volt mindig. Elmentünk a Holland parkba, ami csodás volt, mint minden park itt Londonban. Vagyis ez még annál is csodásabb volt, mert van benne egy kis arborétum, amitől tisztára olyan érzésünk lett, mintha hirtelen egy erdőbe jutottunk volna, nem is a 10 milliós nagyvárosba.

Ez a környék amúgy is nagy kedvencem. Olyan kellemes nyugalmat árasztanak a házak arrafelé.

Ennek a mókusnak egy csokija volt, amit elötte a szemétből túrt ki.

Meg volt Japán kert is, amitől meg olyan volt, mintha Japánban jártunk volna.

együtt voltunk, mint az a két kanna.

Kyoto Garden

Aztán vasárnap hajnalban Johnny elment és én meg itt maradtam tele kétséggel és félelemmel és magányossággal. Kétség, hogy és mikor fogok tudni átköltözni és hogy kapok majd munkát és félelem a munkanélküliságtől és még nagyobb félelem a magánytól itt Londonban. Egész héten magam alatt voltam egyéb tényezők miatt, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy vissza kellett jönnöm Svédországból, ahol olyan jól éreztem magam a a 6 gyerek dacára is. Olyan kellemes nyaralásban volt részem, amilyen már gyerek korom óta nem volt, hiszen mindig csak megyek valahova kalandozni, sosem arról szól a szabadság, hogy csak lógassam a lábam és ez most olyan volt. Minden más tóban fürödtünk, borozgattunk esténként, éjjel kilóoztunk Johnnyval kettesben, csillagokat is néztünk, meg egy éjjel egy jávorszarvas aludt a kertünkben. Semmin nem kellett volna gondolkoznom, ha a hétfői állásinterjúm nem kavart volna be. Mert majdnem megkaptam álmaim munkáját. 4 interjún voltam túl és mindenki teljesen pozitív volt, de valahogy úgy tűnik, még sem kapok ott munkát, mert változások történtek a projekteikben...Pedig homebased lett volna. Ami azt jelenti, hogy bárhol dolgozhattam volna, ahol van egy nemzetközi reptér, nem csak itt Londonban. És utazni is kellett volna egy csomót. Usába meg Japánba.

Szóval immáron három hete lesz holnap, hogy az interjúm után a pasival nagyon örültünk egymásnak én meg azt hittem van egy új munkám és boldogan felmondhatok hétfőn, mikor visszajövök Svédországból.

Helyette azonban csak a kétségek és a félelelmek nőttek bennem. És hétfőn az irodában mikor újra munkába álltam, várt még egy hosszú levél a főnökömtől arról, hogy valamit elrontottam a szabadságom elötti napon és hogy ennek milyen következményei voltak a csapatra és lesznek szémomra. Amitől annyira bemerevedtem, hogy meg voltam győződve kirúgnak és akkor aztán mi lesz velem itt egyedül. És amikor ezt a levelet olvastam, akkor még úgy volt hogy Johnnyt sem látom majd egy hónapig. Szerencsére azonban összejött a hétvége. De mikor elment haza az űr, a félelem, a kétség, a fájdalom visszajött és még nagyobb lett, mint elötte.

Vasárnapra volt egy meditálós programom, amire Tara is jött, akit még húsvétkor ismertem meg egy indie meetupon. Mivel korán odaértem bóklásztam kicsit a napsütésben.

Ilyenek láttam Londont aznap

Aztén mentünk a Temze partjára meditálni a klíma változás megelőzésért. Mintha tudtam volna ilyenekre főkuszálni, abban az idegállapotomban...

Amúgy vicces volt, mikor odaértünk, megszólított minket egy nő, hoyg a meditlásra jöttünk e, mert úgy nézünk, ki a meditálók.

Na legalább ez valami:)

A meditálás része nekem most nem nagyon ment, nem is csoda, amilyen széthullott állapotban érkeztem oda.

De aztán volt egy vezetett meditáció is, ami nagyon szép és jó élményekkel gazdagított.

Rendesen feltöltekeztünk belöle.

Hogy aztán csökkentsük az energiaszintünk náhány korsó sörrel.:)

Akkor kicsit azért rendeződtek a gondolataim és sokkal jobban is éreztem magam.

Meditálók:)

Amíg haza nem értem ide Uxbridgebe.

És csak egy nyomorúságos hét várt rám az irodában. Még a Bat for Lashes-hez sem volt kedvem kedden.

És igazából nem is volt nagyon sok érteleme elmenni egyedül erre a koncertre. Az elején még jó volt kb. 40 percig, még az első sorokba is kűzdöttem magam, aztán uncsi lett számomra és hiába a kis boszorkány minden varázslata engem nem tudott többé szórakoztatni. El is hagytam volna a helyszínt (Shepards Bush itt láttam a Siouxsiet és a Nephilimet is és micsoda más élmenyek voltak azok)

de rossz kijáratot céloztam meg és a kidobó visszaterelt, így maradtam végig.

Vegyes érzésekkel. Hiszen korábban kétszer is voltam itt ebben a koncertteremben. Egyszer turistaként és egyszer még nagyon a londoni tartozkodásom elején. Akkor még tök normális volt, hogy egyedül menjek koncertekre és annyira nyitott voltam, hogy végül sosem maradtam egyedül sehol. Nem úgy mint most. Nem is volt kedvem senkivel sem beszélni, nem is értettem mit keresek ott azok között az emberek között ezen a koncerten, ami annyira nem is az én stílusom. Még ha strasszokkal kirakott pentagrammák is villogotak az énekesnő ruháján.

És még az utolsó 607es busz is elment, mire vége lett a kocertnek. Pedig ez az a koncertterem, ahova csak felülök egy buszra itt Uxbridgeben és az elvisz egész a helyig. Nagy ritkaság ám:)

Na de.

Egy pozitívum azért volt.

Na jó több is, azért az első 40 perc jó volt a koncerten. És elég jól szórakoztam a körülöttem állókon is. Pl. a csajon, aki annyira ideges volt, hogy hol vannak már a barátai, hoyg elkezdett valami pöttyöket összekötőgetős játokkal játszani a telefonján és kb. percenként nézegette az üzeneteit. De azért szerencsére megjöttek a barátai is..

És a koncert elött a parkban üldögéltem egy ciderral és egy cigivel a kezemben, amikor megközelített egy hajláktalan forma fazon. Féltem cigit fog kérni és mivel már nem sok van, ami azt jelenti, hogy le kell szoknom arról a szokásomról, hogy sör mellett cigizek....nagyon nem akartam osztogatni.

De kért és én adtam. És ő meg örült és cserébe megkérdezte honnan vagyok. Mikor megértette, hogy hungarian nagyot kurjantott, hogy "magyar"! Vigyorgott és megölelt. Ő lengyel volt.

Én egy kicsit akkor úgy éreztem maga a gondviselés vagyis Uni ölelt meg a fickó alakjában, hogy ne érezzem már magam annyira elkenődve és magányosnak és nyámnyilának. Fura kifejezése volt ez Uninak, amelyben biztosított róla, hogy ne féljek és nem vagyok egyedül. De bizonyos vagyok benne, hogy onnan jött.

De azért még mindig nem voltam feszkómentes.

Később a héten volt pár sikerélményem melóban, az is segített kicsit. Kaptam egy új projektet és az elég izgalmasnak tűnik, kellet még a szponzorral is tárgyalni. Klassz volt na:)

Aztán pénteken meg indie meet up és Miriam is jött ,és mentünk Camdem beachre.

Aminél szürrealisabb helyet nehezen tudnék elképzelni.

Az egész ingyenes és a Roundhous működteti.

Felszórtak egy területet homokkal és beállítottak jó pár bódét ahol koktélt lehet venni és a háttérben meg a vonat megy.

Tökéletes London feeling.:)

Rozéfröccs!!!

Nem váltottam stílust. A napszemüveget egy srác nyomta a kezembe, mert azt hitte elhagytam. Mivel azonban nem a szinem ez a kék, leadtam a bárba. Pedig igazi rayben volt és micsoda kellemes egy ilyenen keresztül nézni a világot. Nem csak lesötétít, hanem tényleg szűri a fényt. Tiszta orgazmus volt a szemeimnek.

Szereztünk új barátokat, meg kellemesen be is tintáztunk.

Voltak koncertek is, azok tök jók voltak.

És összesen 3 meetup csoport volt ott aznap este. Legalább is amelyekről tudtunk. Vicces, mennyire működik ez itt.

Miriam hazament a koncertek után. Én meg folytattam a barátkozást, meg az iszogatást és a meetup grouppal átmentem az Enterpriseba. AHol aztán táncoltunk, amíg ki nem dobtak minket. 2kor...Persze én még nagyon mentem volna tovább, de már nem találtunk semmit, ami klassz is és nyitva lett volna.

Szóval szomorúan elindultam a legjobb bulit is megkeserítő 2 és fél órás éjszakaibuszos utamra Uxbridge-ba..

Szombaton Sloughban jártam. Anikó, akit az Uxbridge-i PXL révén ismerek ott lakik kis családjával és rendeztek egy bulit.

Mielött odaértem volna meglátogattam a helyi plázát. Hát mindneképp tanulságos volt az este. Először is leszögezem, hogy nagyon jól éreztem maga és mivel 1 kivételével magyarok voltunk, hihetetlen jó volt magyarul dumizni. Szerintem hetek óta nem beszéltem magyarul már. Leszámítva a hétfői skypeot anyuval. Persze nekem mostanában az is hihetetlen élmény, ha valakivel beszélhetek, mert ugye sem a lakótársaimmal sem a kollégáimmal nincs kedvem.

NA de, azért is tanulságos volt kivándorolni Sloughba, mert most már tudom, hogy vannak rosszabb helyek is, mint Uxbridge. Slough 90%ban indiai lakta és még a plázában a butikok is indiai stílusuak. Na úgy értem, hogy nem szárit árulnak, mint pl. Southallban, de még a New Look is csak a szánalmas ruhákat viszi oda ki. Az HandM-ben is csak szürke ruhák voltak. Az Uxbridge-i pláza egy luxusmarket ahhoz képest. És még metrojuk sincs Londonba. Bár Anikó szerint a vonatjuk sokkal jobb, mert 20 perc alatt a paddingtonra viszi be őket.

Szerencsére jött Hajni a kis családjával Uxbridgeból így velük együtt jöttem haza taxival és ez igen jó ötlet volt, mert reggel 9kor kinyitottam a kis pillámat és úgy döntöttem itt az ideje felfedezni egy újabb carboot marketet. ÉS milyen jól tettem!

Az idő csodás volt, a környék lenyűgöző.

Na persze Pimiclo-n jártam. Ami 1es zóna egyik legjobb része. Na persze zone 1 csak jó lehet. A market is nagyon klassz volt, a ruhák is szuperek és megint röhejes árakat fizettem. Összesen 6 fontot költöttem két szoknyára, két topra, két karkötőre, egy nyakláncra és egy övre.

A piac után a szomszédos parkban pihentem ki a shoppingolás fáradalmait.

Ahol ennél a szimpatikus platánfa elött üldögéltem.

És amikor felnéztem a fa lombjára...

Ő meg visszanézett rám

És akkor megtaláltam azt a békét, amit az utóbbi két hétben rendesen elvesztettem.

Megtaláltam a kapcsolatot újra.

És megtalálatam a megnyugvást.

És megtaláltam a reményt is újra.

És a bizonyosságot, hogy minden jó lesz. ÉS minden rendben van ahogy van. És hogy ami meg nem jó, azt csak ki kell löknöm az életemből és utána minden megint jó lesz.