The Great Britain Tour

Mindig is tudtam, hogy ez a sziget gyönyörű és már jó ideje terveztem, hogy egyszer majd kéne egy kb. 3 hetes túrát csinálni és körbebarangolni Angliát, Walest és Skóciát.
Azt hiszem nagyjából mindenki képben van azzal, hogy Nagy Britanniában a szállások horibilis összegért vannak, viszont cserébe a szobák koszosak és átlag alatti méretűek. Szóval mi alapból úgy terveztük, hogy bérelünk egy kocsit, bedobunk egy sátrat, meg két hálózsákot és lesz a mi lesz, megyünk amerre kedvünk tartja. Volt egy hozzávetőleges tervünk, hogy elöbb eljutunk Cornwallba a szárazföld végére és onnan megyünk fel Walesbe. De körülbelül ennyit tudtunk.

Amit érdemes tudni, hogy Angliában igen olcsón lehet autót bérelni. A mi autónk, igaz a legkisebb kategóriát kértük kemény 77 fontba került volna egy hétre. Ha a volna ott nem lett volna. Mert hogy autokölcsönzéshez credit card szükségeltetik és nekem csak debit van. Mert ugyanis ha van credit kártyád van akkor arra beterhelnek egy szép kis összeget, ami esetünkben 800 font lett volna és amikor visszaadod a kocsit sértetlenül, akkor ezt szépen vissza is kapod. De nekem debit kártyám van és így a kedves autókölcsönzős fiú felvilágosított, hogy akkor bizony biztosítást kell kötnünk, anélkül nem megy az auto sehova. De mivel hamar kiderült, hogy földim volt a srác, vagyis magyar, nagyon készséges volt és a kért kicsi légkondimentes auto helyett egy nagyobb Peugeut 208-ast kaptunk, szigorúan feketét és légkondisat, amiért a későbbiekben még áldásba foglaltam a honfitársam nevét. Amúgy is nagyon jófej volt, mert egyből azzal indítottunk, hogy ugyan vasárnapig szól az autobérlet, de mi csak hétfő reggel adnánk vissza és ezért sem számolt fel semmit. De végül is azt hiszem a 100 fontos biztosítási díj fedezte eme szívességet. (Legközelebb előre kell biztosítást kötni autóbérletre a legolcsbb helyen és nem a kölcsönzőtől, azzal sokat lehet spórolni). Később a biztosításért is áldottam a fiút, ugyanis valaki meghúzta a kocsink, amit mi észre sem vettünk csak valamikor később. Viszont jobb kormány ide vagy oda remekül vezetek:) Persze kellett vagy egy nap, hogy a 4 évvel ezelőtti manchesteri autótörés élménye feloldódjon és megpróbáljam újra a bakezes sebváltást és nyőlbáláből száguldó bolonddá válljak.
Szóval szépen bedobtuk magunk az autóba és hazatepertünk az M25-ön másfél óra alatt a kies Uxbridgebe.

Este várt ránk egy Smashing Pumpkins koncert, ami felülmúlt minden várakozásomat, elejétől a végéig lekötötte a figyelmem és kihozta a rock chicet még eme postpunk csajsziből is. Még a London rock meetupot is megtaláltuk az első sorokban. Amúgy rettenetesen könnyű volt előrejutni. Annyira rendezettek az angolok, hogy például oldalt a fehér csíkon túl senki nem állt, ahol is így egy kellemes folyosó nyílt  pofátlan svéd magyar pároknak, hogy könnyűszerrel előrejussanak az első sorokig. Sajnos azt kell mondjam Billy Corgan sosem volt valami szexi férfi, de úgy tűnik már nem is lesz. Kifejezetten úgy nézett ki mint egy béka, ahogy a kétszámmal kisebb polója feszült az amúgy nem kis méretet öltött pocakján. De szerencsére a basszgitáros hölgy jelenláte, eme látványt jól ellensúlyozta és ketten együtt legalább mint a szépség és a szörnyeteg kihozták jóra a színpadképet. De igazából tényleg mindegy is volt hogy néznek ki, mert a színpadról ömlött ránk a jóság. Igazán jól zúztak a srácok és hamisítatlan igazi jó zenészekkel találkoztunk aznap.

Wembly

Uxbridge levező sör:)

Másnap amilyen korán csak bírtunk felkeltünk és útnak vágtunk. Menet közben itt ott megálltunk kávézni és persze elkerülhetetlenül sikerült a gpst ignorálva betévednünk egy kisvárosba és ott dúgóba kerülni. Az első megye Dorset volt, amin áthajtottunk és az utikönyvből kilesve Durdle Doort állítottuk be a gpsnek, mint első állomás.

Azonban mivel utunkba akadt Lulworth kastélya úgy gondoltuk, hogy angliai kirándulás nem lehet valamire való kastély mustra nélkül, így behajtottunk az udvarába. 

Nem bántuk meg, mert egy nagyon takaros kis kastélyt kaptunk ki, bájos templommal és temetőkerttel. A helyszín eredetiségét tovább növelte, hogy bár Londonban körülbelül 30 fok volt itt minden ködös volt és nedves és hívős. Mint az a legendás ködös Albion, amit én mióta itt vagyok még nem nagyon tapasztaltam. 

Ez a felirat a templom ajtaján volt, szerintem nagyon kedves

mi mást kívánhatna az ember

Kellemes hangulatban folytattuk utunk bár már a kastély udvarában is fura robbanás szerű zajokra figyeltünk fel többször, amely végül géppuska ropogásba torkollott. Nos a titok egy a közeli hadászati területben nyílt, amely a továbbiakban az utunkat szegélyezte kétoldalról.

 Szóval igyekeztünk a helyszínt minél elöbb elhagyni.

Egyszerűen leírhatatlan szépségű falvakon hajtottunk át és ahogy elnéztem itt szinte mindenki foglalkozik bed and breakfast fizetéskiegészítéssel, szóval, ha nem lett volna sátrunk ám vastag pénztárcánk, akkor sem kellett volna aggódnunk hol fogjuk álomrahajtnai a fejünk. 

Itt jegyezném meg, hogy Nagy Britanniában nem lehet akárhol sátrazni. Csak és kizárólag a kijelölt sátorterületeken, amiért viszont fizetni kell. És szerintem nem is keveset. Volt olyan hely ahol 21 fontot kértek egy éjszakára egy sátorhelyért. Oké a zuhanyzók és egyéb helységek viszont mindenhol makulátlanok voltak. Ajánlom bármelyik weboldalt, de mi a következőt használtuk, amikor kellett. http://www.ukcampsite.co.uk  

Szóval lélegzet visszafojtott mosollyal az arcunkon haladtunk a ködös Albion útjain, amelyek kétségbeejtően keskenyek, főleg, ha az ember balkormányhoz van szokva. 

Azt hiszem nagymesterei lettünk az autóból fotozásnak

 És akkor megérkeztünk a Durdle Door-hoz, ami viszont totális ködbe burkolózot, amit én egy kissé nehezményeztem, de így még szenzációsabb volt a hatás. A tengert egyszerűen nem is láttuk és a csökkent látótávolság valami egészen rendkívüli szürreális érzetet keltett bennünk. Olyan volt, mint ha valami elvarázsolt mesébe csöppentünk volna és mindjárt előugranának a törpök, meg a varázslók.
Természetesen nem bírtam ki, hogy legalább a kezem ne  tegyem be a vízbe, amit egy hirtelen hullám a cipőm kimosásával jutalmazott, így kénytelen voltam levenni azt és legalább térdig megmerítkezni, az amúgy elég hideg tengervízben.

Durdle door után a következő uticél Land's end lett volna, ami Anglia legnyugatibb pontja és azon túl már csak az Atlanti óceán van. Azonban mint kiderült Torqauy pont arra felé van, amerre mi mentünk és mivel mindketten Fawlty Towers (Waczak szálló) rajongók vagyunk, mi sem volt törvényszerűbb, mint hogy megkeressük az eredeti Fawlty Towert. Nagyon izgatottak lettünk mikor megtaláltuk az első (és egyben egyetlen) táblát, ami az utat mutatja a zarándokhelyhez. Azonban a szálló kissé lelombozó volt. Az eredeti sajnos leégett és amit helyette építettek, hát. Szerintem senki nem így képzelte el azt. Ez a szálló amúgy is csak inspiráció volt a sorozathoz, mert John Cleese egyszer errejárt és nagyon jól szórakozott a szállodatulajdonos mogorvaságán majd úgy döntött ez kiváló téma egy sorozathoz. 

Miután ezt is kipipáltuk tovább akartunk hajtani Land's end felé, de mikor Torquay (Devon kedvelt nyaralóvárosa) belvárosába értünk, egyszerűen nem bírtunk tovább hajtani, annyira bűbájos a kisváros. 

Amúgy ezt a környéket hívják úgy, hogy angol riviéra, mert mikor a világháború idején a gazdag angolok nem mehettek Franciaországba nyaralni kénytelenek voltak beérni a déli ország tengerpartjaival. Ottjártunkkor leginkább nyuggerokkal volt tele a város, de a szikrázó napsütés a vakító kék ég és a tenger teljesen elragadott minket az eredeti célállomástól. Amúgy is elég késő volt már, hogy elcsípjük a naplementét Land's enden, szóval úgy döntöttünk maradunk egy éjszakát itt.

A következő tanulság az út során: európai lévén mi a távolságot km-ben és nem mérföldben mérjük, ezért mikor olyanokat láttunk, hogy 50 meg 60 meg sem rezzent a szemünk, mondván, oh hát az semmi távolság. Na igen, csak az mérföld volt és nem kilométer. És egy mérföld 1608 m vagyis 1,6 km. Sok. Nagyon sok. Azt kell modnjam a napjaink nagy része az autóban telt el, mert Nagy Britannia hát hogy is mondjam. Nagy. Ennyi.

Torquay

Angol riviéra

English Riviera Eye

és a kedvenc angol kajám: jacket potate with cheese and beans a kedvenc Weatherspoon hálózat Torquay-i pubjában.

Szóval az adrenalin fröccs után, amit a hamisítatlan nyaralóhangulat adott Torquayban nekiálltunk, hogy találjunk egy kempinget, ahol aztán majd álomrahajthatjuk a fejünk. Nos amíg az volt a terv, hogy csak áthaladunk a  városon rengeteg kempinget jelző táblát láttunk, de mikor ténylegesen arra vadásztunk bezzeg egy sem került az útba. No de se baj, mert volt nekünk internetünk a telefonban és gyorsan beütöttem a keresőbe és kaptunk is egy rakás találatot. Csak hogy az első címen semmit nem találtunk. Nem baj nekivágtunk a következőnek. Kb. 15 percet autókáztunk, mire találtunk egy bungalókomplexumot, ahol nyoma sem volt sátorozási lehetőségnek és a recepció meg zárva volt. Na hát ott egy picit le kellett ülnünk és elgondolkozni, hogy akkor így este 8 körül hol is fogunk aludni. De végül is beszéljük mi az angolt, szóval bementünk a nyaralótelep kantinjába és kérdeztünk és csodák csodájára igen, volt nekik sátorhelyük. Igaz 21 font volt egy éjszakára, de még mindig jobb, mint az illegalítás és annak következményei, ha vannak...

És a kilátás. Az mesébeillő volt és sehonnan máshonnan nem láttuk volna ezt látványt. Ugyanis a sátorhelyek a telep legtetején vagyis egy dombtetőn volt, ahonnan egyenes rálátás nyílt a tengerre és a tengerpartra. A hely neve amúgy Coast View Holiday Park Torquay és bungalók már 30 ezer fontért vásárolhatók 50 évre.:)

Holdfény a sátorból nézve

Reggel a sátorból

Reggel újra nekivágtunk Torqauynak, hogy valahol elfogyasszunk egy igazi angol reggelit. Én már egy ideje itt lakom a szigeten, de eddig egyszer ettem Full English breakfast-et mióta kiköltöztem, annak is a vegetáriánus opcióját, mert hűl istennek van ilyen is. Mi annyira nem voltunk elájulva, de aki szereti a bacont, meg a babot és a kolbászt reggelire, azoknak ajánlom melegen. Plusz valószínűleg nem ez a kávéház volt Torquay legmenőbb helye, de azért vicces volt elfigyleni az angol nyugdíjasokat reggeli közben.

Torquay sétálóutcája, a közelben nyugdíjasotthonnal

Angol reggeli elött. Utána nem készült kép.

ez meg egy kedves felhívás, hogy takarítsd a wct magad után. Volt kihelyezve még egyszerhasználatos gumikesztyű is, szóval igazán nem volt kifogás.

Ahogy haladtunk tovább utunkon egyre szebb és szebb partszakaszon haladtunk és persze láthattuk a Benny Hill féle angol strandot is.

Száguldunk

Mielőtt azonban a Land's end-nél lévő kempingünket megcéloztuk volna beiktattunk még egy állomást: a Lizard Point-ot, ami Anglia legdélibb pontja. És lélegzetelállítóan szép. Mivel itt már Cornwall-ban voltunk és itt minden cornish volt, az emberek meg az étel is, igyekeztünk kipróbálni valami tájjellegzetességet. A választás pedig a cornish fagyira esett. Ami igazából frissen fejt tehéntejszín ízesítés nélkül és olyan zsíros, hogy szerintem megettem az éves adagom abból az egy gombócból.

És persze itt van Anglia legdélibb kocsmája

Valahol a távolban Franciaország van talán.

Igen változatos volt itt a növényvilág, de mivel nem biológusnak tanultam, hát ezt most hagyjuk. De szép volt:)

Persze a szél fújt rendesen

A Lizard Point után elmentünk megnézni még egy kis öblöt is, amiről azt írta az utikönyv, hogy a környék legtöbbet fotózott öble. Nos tanulság: ha nem akarsz itt fürdeni csak picit nézelődni, akkor nem érdemes délután 5 elött érkezni és fizetni a fél órás parkolásért 3 és fél fontot alkudozás után. Az eredeti ár 5 font.

De megint valami csodálatos látványban volt részünk. Igazából, ha az idő melegebb lett volna, azt is hihettem volna, hogy mondjuk Thaiföldön vagyok, annyira klassz volt ez a partszakasz és a szél dacára egy csomóan fürödtek.

Az idősjárásról csak annyit, hogy egy óra alatt itt a 4 évszak képes felvonulni, és azért mert az egyik városban napsütés van,  nem jelenti, hogy  15 mérfölddel arrébb levőben is az lesz. 

Aznap épp nem voltunk túl szerencsések, mert épp légiparádé volt és ez még nem lett volna baj, de pont akkor lett vége, mikor mi elhagytuk Lizardot így a hátralévő 1 órás utunkat sikerült két óra alatt megtenni a Land's endhez.

De megtettük és odaértünk még ha az idő kezdett egyre mostohább is lenni. Lehet a szél vagy a szemerkélő eső, de nekem nagyon nagy élmény volt ott állni Anglia szárazföld nyugati csücskében és bámulni az óceánt, ahogy folyton mozog, mint valami hatalmas élőlény, aki sosem pihen. Mindig is nagyon szerettem a tengereket, de az óceán mégjobban lenyűgőz. Annyira hatalmas és végtelen. És az érzés is leírhatatlan, amit akkor éreztem mikor ott álltam a szélén egy sziklakiszögelésen, ahova mellesleg nem lett volna szabad kimenni a tiltótáblák szerint:) Ekkor fogtam fel igazán, hogy egy szigeten lakunk. Ami irinyó pirinyó ehhez a mérhetetlen nagy kékséghez képest.

Nos az aznapi kempingünk egy kissé kalandossá vált megint. Mert ugyan most készültem előre, hogy mi majd a Sennen Trevedra kempingben fogunk aludni, az Isten meg úgy gondolta, hogy mégsem. És olyan esőt küldött a nyakunkba, amit én még a 11 hónap alatt egyszer sem láttam itt. Gyakorlatilag esély sem lett volna felállítani a sátrat. Szóval leültünk vacsizni a kemping büféjében és vártuk hátha abbamarad. De nem. Mi meg már ugye kifizettük az éjszakát. 

De ismét volt szánk és kérdeztünk. És igen visszakaptuk a pénzünk és még telefonszámokat is kaptunk, ahol esetleg találunk egy bungalót vagy egy karavánt a biztosabb száraz szállás reményében. 

Az első 3 szám nem vette fel, de a negyediken egy idősebb hölgy nagy örömmel nyugtázta, hogy megyünk. Az árról csak annyit mondott, majd megbeszéljük, ha odalértünk.

Biztos ami biztos, azért út közben megálltunk és lecsekkoltunk egy bed and breakfastet. 60 font egy éjszakára reggeli nélkül. Hát adják el másnak.

Szóval mentünk tovább a bungalónk felé, ami egyre gyanusabb és gyanusabb volt. Az út minősége is egyre gyengébb lett és végül már csak két aszfaltcsík jelezte, hogy pontosan hol is kellene haladnunk. Végül valamiféle tanyán kötöttünk ki, traktorokkal és a kertben pár rozzant bungalóval. 

 A ház ajtajában azonnal megjelent a nénje, beleugrott a gumicsimmába' és jelzett, hogy kövessük autóval. Az eső továbbra is szakadt. Közben mi megegyeztünk magunk között, hogy 30 fontnál többet nem fizetünk. 

A bungaló amúgy egész takarosnak tűnt a körülményekhez képest, volt benne egy háló duplaággyal, zuhanyzó melegvízzel és egy amerikai konyhás nappali. Mindez 50 fontért. Első kérdésre a nő lement 40 fontra. Majd próbálkoztam a 35 fonttal. Eredménytelenül. Közölte, hogy ő ennyi pénzért nem húzza át az ágyneműt és nem éri meg neki kitakarítani sem.

Mi viszont nem voltunk annyira kétségbeesve, mint ő azt szertte volna és továbbhajtottunk a zuhogó esőben. 

Csak mentünk mentünk és tanakodtunk mi tévők legyünk. Itt ott még megálltunk, de nem volt üres bungaló vagy karaván sehol sem. Szóval arra jutottunk, hogy akkor megyünk ameddig tudunk az éjszaka és habár a meterológia esőt jósolt az egész hétre Walesben, reggel meglátjuk, hogy Bristol után Wales vagy London felé kanyarodunk. 

Volt egy pont, amikor megálltunk egy híd alatt picit pihenni. Én egy kissé el voltam kenődve és aggódtam, hogy most akkor meddig is hajtjuk a kocsit az éjszakában  fáradtan és álmosan és hol fogunk aludni, de Johnnym átölelt és annyit mondott, ne aggódj én szeretlek és csak ez számít. És azzal mint egy varázsütésre elvágták a szorongásom. Ez olyan katarzis élmény volt számomra, amit még soha senki nem tudott velem megtenni. Egyszerűen ennyi. Nincs nagy baj, van egy autónk, van haláózsákunk, majd alszunk valahol az autóban. 

És aztán mikor már álmosak voltunk találtunk egy komfortos benzinkutat, szórakoztatókomplexummal, ahol a WHSmith jóvoltából tiszta zuhanyzóra és WCre leltünk. Így egy meleg zuhany után álomra hunytuk a szemünk a rendkívül kényelmes Peugeotunkban és vártuk, hogy elálljon az eső. 

Mert örökké nem eshet. 

Másnap napsütésre ébredtünk és elindultunk Wales felé.

Reggeli a starbucksban az úton

Vidáman suhantunk át a Walesbe vezető hídon. És bár az időjárás előrejelzés továbbra is esőt jósolt, ennek nyoma sem volt és ragyogó napsütés várt minket.

Első állomásunk Laugherne volt, ahol Dylan Thomas élt és itt is van eltemtve a helyi templom kertjében. Mivel az egyik kedvenc költőm volt tinédzserkoromban, nem kis vágyam volt egyszer eljutni ide és tiszteletem tenni a sírjánál. Maga a kisváros is bájos volt, bár gyanítom jó bevételi forrás a költő híre. De legalább láttunk egy takaros walesi falut is. A  kötelező kastéllyal. És nagyon jó érzés volt beváltani még egy régi álmot.

eleinte ebben a házban lakott Dylan Thomas

ez a kis ház a garázs volt és mint olyan dolgozószobaként funkcionált a költő számára

és itt lakott. Szerintem jó választás

valaki lerakott egy kisüveg piát, nekem ez miért nem jutott eszembe? Na mindegy hagytam ott egy pennit a mennyei likőrre.

Irány Snowdonia!

Wales elbűvőlően szép. Olyan mesébe illő tájakon haladtunk, hogy nem győztünk elégszer megállni, kipattani a kocsiból és beszívni a friss levegőt valamint feltöltődni a zöld dombokon legelő fehér birkák látványával és a napsütéssel:) És persze a tengerpart!

Walesben minden kétnyelvű. Az angol határhoz közel még az angol az első tábla, kicsit beljebb már fordított  sorrend van a közlekedési táblákon. És látszólag semmi köze a két nyelvnek egymáshoz.  

A látvány egyre drámaibb lett lett, ahogy közelettünk Snowdoniához. És végül megérkeztünk Llyn Gwynant kempingbe, amit már jó előre kinéztem, mert a nemzeti park közepén van, gyakorlatilag Snowdon árnyékában. 

Boldogan nyugtáztuk, hogy a tábor élőben is ugyanolyan szép, mint a képeken és valóban egy tó partján verhettünk tábort. Őszintén szólva ez volt az első hely, ahol nagyon szimpatikus arcokat láttam mindenfelé. Tulajdonképpen kissé csalódottan állapítottam meg, hogy sehol sincs egy színpad, ahonnan goa szólna, mert annyi tipikus goa parti arc volt körölöttünk, hogy komolyan beflesseltem Ozorát.  De a vizesblokk határozottan jobb volt itt:)

Hosszú út után igazán megérdemeltük.

Vacsi a helyi mobil pizzakészítőtől.

És amit már nagyon nagyon megérdemeltünk.

Estére Snowdon ködbe burkolózott

Ahogy üldögéltünk a hegy tövében, tudva, hogy másnap felmegyünk rá, kicsit olyan érzésem volt, mintha a Himalajában lennék az alaptáborban és a K2 megmászására készülnék. Vagy legalább is azt hiszem, ilyesmit érezhetnek a komoly hegymászók mielőtt elindulnak. Persze ők sosem itták volna meg azt az üveg bort a nagy nap elött...

Hajnalban esőre ébredtünk a sátorban.
De mire mindent összepakoltunk már ideális idő volt az 1080 m magas hegycsúcs meghódításához.
Azt hittük korán keltünk...De mire az túravonalunk kiundulópontjához értünk, már nem volt egy fia parkolóhely sem. Így kb. 2 kilometerel arrébb tudtuk csak leparkolni az autót, de legalább nem kellett fizetnünk a parkolásért, igaz a plusz kilométereknek a lábunkban később már nem annyira örültünk. Így is 6 km fel 6 km le várt minket.
Az odavezető úton a bányászok kényelmes útját választottuk, ami az út nagy részén kényelmes lankáson való sétálást jelentett, majd egyszer csak fogta magát az út és függőlegessé vált. Hát ott azért már kellett a túracipő. Szóval itt fejezném ki hálám Batnak, amiért elküldte a túracipőm otthonról és megmentette az életem.

Majdnem a csúcson

Oda fel!

Természetesen mire felértünk az egész csúcs egy felhőbe volt burkolva és kb. kettőig nem láttunk. Kissé elkeseredve mentünk be a menedék házba, de amíg ott ténferegtünk kb. 20 percet a felhő tovább állt és mi élvezhettük a kilátást a csúcsról. Kb. századmagunkkal, mert bizony ez egy népszerű kirándulópont és még egy kisvasút is vezet ide 25 fontért.

Ami igazából nekem furcsa volt, hogy ez a hegy nem sokkal magasabb a mi Kékesünknél, mégis annyira más a látvány. Növényzet csak a fű, azt is lelkesen nyírják az odatelepített birkák, sehol egy erdő vagy bozót, csak a kopár csúcsok. De nekem nagyon tetszett, valahogy olyan érzésem volt állandóan, mintha nagyon nagyon magasan fent az égben lettünk volna. És valahogy úgy volt, mert amikor fentvoltunk, akkor felhőt lélegeztünk be.

És a kilátás fentről Snowdonról

Ahol sirályok repkedtek körbe minket

Lefelé egy másik utat választottunk és kissé furcsálottuk, hogy ez az út nem volt annyira forgalmas, mint a másik. Nos leérve megtudtuk miért. Ez az út volt a legtrükkösebb és legbonyolultabb is egyben a 6 útvonal közül. Amit keményen meg is éreztünk. El sem tudom képzelni, hogy az a nagyon idős házaspár, akikkel találkoztunk az úton vajon végül feljutott e Snowdon tetejére. Lehet még mindig úton vannak. Lehet, sőt biztos, hogy az állóképességem már nem a régi, de ez tényleg durva volt visszafelé. Mikor már azt hittük csak lefelé kell menni, akkor még elindultunk felfelé. És sziklák mindenhol egy pillanatra sem lehet lankadni, mert akkor jön a bokatörés.

De lejutottunk és nagyon büszkék voltunk magunkra. Valamiért ez mindig ilyen. És együtt tettük meg az utat a csúcsra:)

Még elmentünk egy rövid sétára Conwyba és egy jó vacsira, amit határozottan kiérdemeltünk aznap.

taxi?

Conwy után Londonnak vetük az irányt és nem kis meglepetésünkre 5 óra alatt hazatepertünk. Ami azért volt fura, mert addigra úgy tűnt egy örökkévalóság óta útunk vagyunk.

Egy kellemes alvás után a szobámban, reggel úgy döntöttünk, hogy a híres Stonehenge helyett inkább Doverbe megyünk a fehér sziklákat megtekinteni. És nem csalódtunk. 

Dover kikötő

A sziklák még a picit ködös időben is vakító fehérek voltak.

Fehér szikla közelről

Valami régi katonai bázis

fürödni kellett volna itt, de a fürdőruha a kocsiban maradt

Ami döbbenet volt számunkra az a dagály. Nem töltöttünk itt több mint fél órát és olyan látványosan emelkedni kezdett a vízszínt, hogy bizony menekülőre kellett fogni.

Dover castle

Hazafelé, azért amint találtunk egy napfényes partszakaszt Hythe-nél csobbantunk egyet és bár a levegő igen meleg volt legalább 30 fok, a tenger jéghideg. Viszont volt alkalmunk beszélgetni egy bácsival, aki  minden nap lejön a partra és úszik egyet tavasztól késő őszig. Elismeréssel dícsért meg minket, hogy be mertünk menni a vízbe, mert ahogy mondta sok helyit ismer, akik még sosem tették be a lábukat a vízbe. Mindez nem is lett volna olyan vicces, ha közben nem épp a vizes úszógatyáját cseréli le és nem egy szál törölközőben ellenben nyakig begombolt ingben állt volna ott, míg az úszónadrágja valahol a bokája körül figyelt.

A csobbanás után még el akartunk jutni egy öbölbe, hogy megcsodáljuk a kilátást, de az idő hirtelen, jó angol szokáshoz mérten esősre váltott, így hazaindultunk. De azért még megtudtuk, hogy hogyan is vágják a füvet az út mentén.