DM

Az egész történet azzal kezdődötött, hogy persze megint től sokáig filóztam, hogy akarok e menni Depeche Mode-ra itt Londonban vagy sem. És persze igen hamar elfogytak a jegyek, mind a három koncertre. AZtán egyszer csak kaptam egy email német Lexi Tiger Barátomtól, hogy ő haza utazik májusban egy kis időre és viszon tvan két eladó DM jegye. Kell e. Hát kellett, gondolkodás nélkül. Szerencsére nem kellett semmit ráfizetnem, majd egyszer ha erre jár, biztosítok neki egy kanapét a nappaliban.

Johnny sajna nem tudott eljönni, Rékának ajánlottam fel a jegyet, aki nagyon boldogan át is vette azonnal és egy kis Londoni kirándulással kötötte össze a kellemest a mégkellemesebbel, mert hogy ú Prestonban lakik. 

Kedden érkezett meg Uxbridge.be, miután a Baker streeten összefutottunk és a welcome beer a lokál Queen's headben történt, haol rendesen eldumáltuk az időt, hiszen kb. 10 éve nem találkoztunk.

Másnap meló után együtt indultunk az O2 arénába és az útra magunkkal vittük a Rékától kapott Pina Coladat, hogy az majd pont addig kitart, amíg átérünk Greenwich Norhtba. ÉS milyen igazam lett. Ez volt az első alkalom, hogy egy koncert elött a metron ülve 'melegítettünk', de kellett is lévén dacára a május hónak, olyan hideg volt, hogy inkább az egyik nem annyira meleg télikabátom vettem fel, mert az éjszakák ugye még hidegebbek itt. 

A futurisztikus jubilee lineon értük el a célpontot, ami is az engem minidg is sündisznóra emlékeztető London emblematikus arénéjában volt. Meg kell mondjam, azért ez egy kissé stílszerűbb rendezvényközpont, mint egy focistadion. És kellőképen meg is voltam hatva, hogy ide jöhetek koncertet nézni. Voltam már két O2 koncertteremben is, de azok totál eltörpülnek emellett. Igaz ugyan csak 20 ezer emebr fér be, de a sátorszerű komplexum egy egész szórakozó várost takar, étteremkkel, pubokkal és mozival. 

Ez kihagyhatatlan volt, mire odértünk, már a plakát elött sorban álltak a fotózkodási lehetőségért. 

Én annyira izgatott lettem, hoyg elkezdtem remegni. Mintha életemben először néznék ilyen hatalmas koncertet. Nem is értettem mi ütött belém, hiszen már vagy négyszer biztos láttam őket. De mégis, mint a kis 16 éves tinilányok, olyan izgatottak voltunk mindketten.

Nem bírtam megállni fotózés nélkül. De azt kell mondjam jogos. Pl az elöző lakótársamnél feltűnt, hogy nem mos kezet. Vagy ha igen akkor tuti nem szappannal. Szóval, lehet ez nem egyértelmű itt ANgliában.

És az izgatottság nőttön nőtt.

Már az előzenekar is nagyon ígéretes volt Trentemoller. Nem ismertem őket, de határozottan ideillőek voltak és valóban bemelegítették a közönséget. Azonban nem játszottak többet, mint fél óra. Viszotn nyomták a Lullabyt.

Utánuk, azonnal elkezdtünk nyomulni előre, hoyg minél közelebb legyünk a színpadhoz. Meg kell mondjam, hogy sosem jutottam ennyire előre, hiszen otthon némiképp nagyobb volt a népsűrűség a DM koncerten és mivel Magyarország fanatikusnak számít, ha DMről van szó, bizony nem is egyszerá előrejutni. Itt egész jól haladtunk és mindig picit araszoltunk közelebb a színpadhoz, Réka vezényletével. Oh hát igen a két magyar.:)

Azonban sajnos a várokozést nem múlta felül, amiko rmegszólalt a zene. Valamiért vagy az épület volt rosszul tervezve vagy a hangkeverés volt hibás, de ott a színpad elött 6-8 méterrel, nem szólt jól. Meglepően olyan érzés volt, mintha egy vödörbe dugtam volna a fejem (amit igazából enm tudok milyen:) és úgy próbáltam volna élvezni a koncertet. Később is volt egy két szám, ahol ez nagyon feltünő volt és sajnos azt sem bírtam nem észrevenni, hogy Dave is hibázott az énekléés során. 

De ennyit a negatívumokról. MErt amúgy sosem voltma még ennyire közel a srácokhoz. ÉS bár sokat filóztam végül ezért az érzésért inkább ott maradtam, mint hogy lecsekkoljam milyen a hangzás az aréna egyéb pontjain. És nem bántam meg. 

Leszámítva, amikor előjöttek az emlékek a tesómról (és kb. fél órán át nem is mentek el és mérges voltam Dave-re meg mindenkire aki körülöttem élt és mozgott, amiért a bátyám már nem él és bár Dave volt az ő Personal Jesus-a több, mint 10 évig, azmégsem hallgatta meg őt és és nem ért el hozzá), hihetletlen élmény volt.

Hiába öreg ember nem vén ember azért a fenék rázás ugyanúgy megy még

No és amikor azt, hottük ennél jobb már nem lehetne, egyszer csak ott állt melletünk 2 méterre Dave.

Ugyanis volt ott egy kifutó, amit mi ugyan nem vettünk észre mikor helyezkedtünk, de Dave és Marint is használt időnként. Na ez azért nagyon ott volt. Ott már szinte érezni lehetett a kisugárzásukat. HOgy élnek és nem csak egy kivetítőt nézek, hanem hús vér emberként rohangálnak fel s alá. 

Főleg Dave. Gyakorlatilag képtelenség volt elfotózni, legalább is az én gépemmel, mert egyfolytában mozgásban volt. Rohangált fel alá, táncolt, szóval csinálta a showt. Pedig én még aznap is féltem kicsit, hoyg mi van, ha túlhajtotta magát az előző napi koncerten. De nem. Odatette magát rendesen, mint régen. A réncok és az évek ellenére is örökifjú!

Nos annyitm ondhatok, hogy mindne pennit megért a koncert. Jól kalapoztak a srácok.

Afterpartyt végül nem tlaáltuk meg, ahol elvileg magyar DJk lettek volna, de én egy pillanatig sem bántam. Annál boldogabb voltam, hogy elértük az utolsó metrót, amimint kiderült majdnem háromnegyed 1kor megy a Baker streetről Uxbridge-ba. Hogy aztán ottt még reggel 4ig dumizgassunk és levezessünk.