http://www.youtube.com/watch?v=QYEC4TZsy-Y

Kellemes emlékekkel a fejemben, jó érzéssel a szívemben és ezzel a dallal a fülemben üldögélek szobám biztos rejtekében.

Just a perfect day
you made me forget myself
I thought I was
someone else, someone good

Oh, it's such a perfect day
I'm glad I spent it with you
Oh, such a perfect day
You just keep me hanging on
You just keep me hanging on

Ugyan ez nem csak egy perfect day volt, hanem egy egész hétvége. És akivel töltöttem az maga London volt. Néha besétált a randevúnkba egy-egy jóbarát, hogy hozzájáruljanak a románcunkhoz, de alapvetően a város tett boldoggá ezen a hétvégén.

Hosszas elhanyagolás  (egy hete és egy napja nem voltam érdemben a belvárosban) után pénteken alig vártam, hogy felvehessem egyik bolondos ruhakollekciómat és nekivághassak az élményeknek.

Péntekre volt egy vegetáriánus találkozom egy meetup csoprttal. Már régóta terveztem, hogy elmegyek valami jó kis vegetáriánus étterembe, de egyrészt nem tudtam hova, mert az indiait nem szeretem, másrészt egyedül nem volt kedvem. Viszont van ez a bizonyos vegetáriánus csoport, akik időnként összeverődnek a Tibits nevű helyen, ami a város igen elit részén fekszik egy kis sétálóutcában, ahova megint nem jut el az ember, ha csak nem célirányosan megy oda. Én biztos sosem találtam volna meg. Pedig bent van a centrumban a Oxford Circus és Picadilly Circus között a Regent's streettel párhuzamosan. Mondhatni amolyan Váci utcás rész, bár szerintem a Váci utca ennél lepukkantabb. A lényeg, hogy van egy rakás vega kaja svédasztalosan (smörgåsbord ezt már tudom svédül:) kipakolva. Mindent felpakolsz egy tányérra és azt a pultnál lemérik és úgy fizetsz. A zsemle és a víz ingyen van. Mindenestre kellemesen puccos helyen voltam, egyetalán nem bántam, hogy a lakkcipőm volt rajtam. Mikor megérkeztem az esemény házigazdája meg is jegyezte, hoegy ejha micsoda outfitem van. :)
Nem hiszem, hogy rendszeres tagja leszek ennek a csoportnak, mindenesetre tanulságos arcokkal találkoztam.

Azokat a Buddha szerű szobrokat nem értettem, mit keresnek London legnagyobb bevásárlóutcáján. egy gap butik dekorációjaként

ez a kis sikátor veztett az étterem utcájához

green power:)

és hopp itt egy kellemes teraszos sétálóutca

trendi belső, némi ázsia feeling-gel

épp osonok lefelé, ahol a csoport nagyban már gyülekezett

 Szóval az est tele volt csodabogárral és nem mindről sikerült fényképet gyűjtenem.

 A két lány születésük óta vegetáriánusok és igen még mindig életben vannak! :o A jobb oldali lány, azt nyilatkozta, hogy ő például nem is járna olyan sráccal, aki nem vegetáriánus.

 Bocsi Emma Lee, ez egy elég borzalmas kép rólad. Cuki lány volt, egy furcsa tényezővel. Bolondul a Bollywood filmekért. Ki érti ezt?

Ő egy fura fazon volt alább. Szabadúszó újságíró, 20 évig élt Los Angelesben, majd visszaköltözött Londonba és pescotariánus. Igen tanultam valami újat pénteken. Ő az a vegetáriánus, aki halat azért eszék, mert az nem hús. Khm khm. Nekünk annak idején azt tanították, hogy ők is az állatok hatalmas törzsébe tartoznak. És van idegrendszerük is és igenis fáj nekik, amikor kinyírják őket. És félnek isközben. De nyilván nem tisztem ezt elmagyarázni egy felnőtt férfinak.

Aztán volt még két fura figura. Az egyik egy srác Taiwanból, aki csak úgy beugrott és ő nem is vegetáriánus. Szegény nagyon nem kapott lapot, hamar el is ment.

Aztán egyszer csak odahuppant hozzánk az est legfurább alakja. Sajnos a nevére nem emlékszem és képem sincs róla. Azonban mindneki el tudja őt képzelni. Hosszú ősz haja feketére festve, napégette kb. 70 éves bőrén látszik a tapasztalat, nyakláncai pedig elárulják, hogy egy őshippivel van dolgunk a 60as évekből. Egy darabig csak üldögélt közöttünk, majd gondolta elmeséli, hogy előző nap a spirituális találkozón volt (nem derült ki melyiken, van vagy 120 a meetupon...) és megérdeklődte, hogy mi vajon követjük e a spirituális utat. De mi csak a saját utunk követjük, így egy kis ideig még elüldögélt melletünk, majd tovább állt. 

Ahogy itt osztom az észt, azért eléggé elgondolkoztatott, hogy én vajon milyen kategóriába tartozok? A sajátos divatommal, ami se nem trendi, se nem goth, se semmilyen. Bár persze mindenki a tapasztalatainak megfelelően cimkéz. Lehet nekik a fura goth lány voltam, aki amúgy tud beszélni, ellentétben a többi goth-tal, akik teljesen antiszociálisak. Vagy még rosszabb cimke: a rocker lány? 

(Ezuton szeretném kinyílvánítani, hogy én magamat az indie posztpunk chic kategoriába sorolom)

Kilépvén az étteremből ebbe ütköztem

A Budapesi Living Room megvan még vajon a Kossuth Lajos  úton?

És tovább sétáltam a Picaddilly felé

A metroban a szokásos kellemes zenei aláfestéssel folytattam utam

Következő megállóm a Mother nevű hely volt és most úgy döntöttem, hogy a szokásos Liverpool station helyett az Old station felöl közelítem meg. S leglább láttam valami újat. Így esett, hogy a puccos  Regents streetről az alternatív, mondhatni hipster Shoreditch környékre csöppentem. A grafitik otthonába.

 Ez az a rész, ahol a régi házakat folyamtosan elbontják és egyre több felhőkarcoló, modern üveg palota tör az ég felé.

Kicsit furcsálom a koncepciót, ha egyetalán van, hogy egy egy házat meghagynak és körbeveszik kocka óriásokkal. De ettől lesz London ezen része is egyedülállóan izgalmas. 

bámészkodok:)

Mert a divat nem halad, csak visszanéz és  újragondol.

Itt szerentém megjegyezni, hogy aggályaim vannak a mostnai divattal kapcsolatban. Szerintem a 80-as évek volt a divattörténelem mélyponjta. És most azt kell megélnem, hogy gyermekkorom rettenet vonalvezetése ötvöződik a 90es évek kevésbé szofisztikált színárnyalataival. Latex nadrág és haspoló? Tényleg van olyan pasi akinek ez tetszik?
Na jó, nézd a tájat.

Valaha itt egy kápolna volt, most már nem úrvacsorára gyűlnek a népek.

Itt vágják a trendi hajakat, mert retro a divat

 A Mother az a hely, ahol a múltkor eddigi tartozkodásom legjobb partijában vettem részt. Most Joy Division estre gyűltünk össze, de be kell valljam kissé csalódottan távoztunk. Én azt hittem, hogy majd a zenekarok Joy Divisiont fognak játszani. Előre is mentem, hogy a szokásos fényképeket megcsináljam, de valahogy valami furcsa volt. Nem ismertem fel a számokat. Pedig tökéltes JD hangzásuk volt. Az énekes hangja is tökéletes másolat volt és a mikrofonszorongatós mozgá is. De valami még sem stimmelt. Pedig azt hittem hallottam már valamennyi JD számot. Erre megkérdeztem tanult kollégámat, hogy ezek ugye nem Joy Division számok? És ekkor fény gyúlt a homályban és kiderült, hogy eme zenekarok, nem JDt játsznak, csak lenyúlták a stílust és új számokat írnak, tökéletes hanzgásmásolattal. Hát ezért nem maradtunk sokáig. Szerintem ez szánalmas.

Amúgy is meg volt beszélve Miriammal, hogy az Electric Ballroomban találkozunk, én mindenképp elhagytam volna a terepet, de így Alex is velem jött, aki érkezésemkor, még vacilált, hogy ott marada  a Motherban vagy inkább hazamegy. 

A metron meg egy Johnny Cash kopi játszott. 

Ez a képem 1 fontba került:)

 Mivel még túl korai lett volna az Electric Ballroomhoz, benéztünk a Hobgoblin/Devonshire armsba. Ahol belebotlottunk a London Rock meet-up csoportba. Már el is felejtettem, hogy ők is ide tartottak. És akkor egyesítettem a két csapatot.

De hát sajnos a zene továbbra is  inkább a  metál kategoria volt, mint a postpunk goth. De a snakebite-ot még mindig jól csinálják.:)
Aztán elindultunk a helyszínre, útközben magyarokba is botlottunk és mivel voltam abba a hangulatban, elkezdtem velük dumizni. Hát ők nem voltak annyira közlékenyek, pedig látszólag szubkultura tesók voltunk.
Miriamot hamar megtaláltuk. De valahogy egyik német barátom sem volt formában. Pedig én jól éreztem magam. Jó a zene azért kérdéses volt, mert mint kiderült ez egy keveréke volt a Sin city rock és az Inferno goth bulinak. És ez látszott a népeken is és a zene a kisteremben ugyanaz a rock volt, mint a Wigwamban.  Talán még a sorrend is stimmelt, csak a hányadék magyar blokk hiányzott. Pedig ez London. Ahol eg ypicit azért többet vártam. Bár nem voltak illuzióim lévén voltam én már itt tavaly, igaz akkor indie buliban, de a kisteremben akkor is ugyanaz a CD szólt.
Azért a nagyteremben mentek időnként teljesen jó számok, igaz, már 8millioszor táncoltam rájuk otthon, de hát legalább mégis valami. Miriam hazament, mert fáradt volt és Alex meg egész este megvetéssel a tekintetében nézett körül. Én próbáltam magam jólérezni. Mert ugye azzal kell főzni, amink van. És azért voltam én már sokkal rosszabb buliban is. És aztért a Sisters of Mercy, Siouxsie, Cure, DM, NIN, London After Midnight és Editors nekem elég jó, hogy táncoljak rá. És a végén a Billy Idol is:) Mert Billy nélkül nincs mulatság még Londonban sem.
Na persze a hazabuszozás megint egy élmény volt. Már akkor kezdett világos lenni, amikor még csak az N207-t vártam a New Oxford streeten. És közben nagyon izgultam, hogy másnap odaérjek a meditációs flashmobra.

Vannak olyan események, amikre feliratkozom és aztán lelkiismeretfurdalás nélkül nem megyek el. De ez a meditációs flashmob a Dharma in Action csoporttal, olyan volt, amit nem akartam kihagyni. 

És nem bánom. Végre találtam egy értékes csoportot, számomra elfogadható értékenddel és még fizentem sme kell érte. Hiszen Isten nem kér pénzt a tudásért.:)

Szóval 5 óra zaklatott alvás után rohantam meditálni. Ami tökéletesen kifejezi az ittlétem, álladnóan rohanok, hogy keressek valami megnyugtató élményt.

És 10 perccel még korábban is értem oda. A csoport szervezője Tin Sing egy majaziai születésű férfiő, aki buddhista neveltetést kapott, viszont az már megjelenésében is látszott, hogy ennek világi voalát követi. Majd el is mesélte, hogy ő semmilyen vallási rituálét nem tart, és a Buddhizmust, mint filozofiai tnaítást igyekszik továbbadni. És teszi zt igen megynugtató formában. 

Rohanunk meditálni.

A nagy rohanásban nem sikerült felderíteni, mi volt az oka a magyar zászló lengetésnek

már üldögéltek a népek, mire odaértünk

És minő kellemes meglepetés, Dia is csatlakozott hozzánk. Hítam egy pár napja, hogy jöjjön, de akkor még úgy volt dolgoznia kell, aztán egy kedves kollégáa, hirtelen cserélt vele és így el tudott jönni. Úgy tűnik aznap neki is dolga volt itt.

És ez volt az első igazi nyári nap Londonban. Rmeélem nem az utolsó. De csodálatos szikrázó napsütésben üldögéltünk és kellemes szellő lengett minket körül. 

A budapesti flashmobhoz képest ez kevéssé volt szervezett. Ott ugye vezettek is minket és a végén volt nagy szeretet ölelkezés. Itt még azt sem vettük észre mikor keztünk el meditálni. Még javában izgatottan dumizgattunk, mikor körülöttünk már többen is csukott szemmel voltak. 

Egész érdekes érzés Londonban a Trafalgar tér kellős közepén meditálni próbálni, mikor körülöttünk legalább 3 különböző túntesés is zajlott egy időben. mindez azonban egy cseppet sem zavart és igen kellemes tapasztalásaim voltak közben. Szeretem a csoportos meditációkat. És a Trafalgar tér amúgy is a kedvenc terem itt. És ebben a szikrázó napsütésben a szökőkutakkal és vízzel telt medencékkel, szerintem tökéletes helyszín. Talán a rengeteg jin miatt kedvelem ennyire ezt a helyet, de ma a jang is ott volt bőségben. 

Igen, ennyire jókedvem lett a végére:) És azóta is tart!

A meditáció után csatlakoztunk a kis csoporthoz és elindultunk a Covent Garden felé egy svéd kávézóba. (Más nem is lehetett volna:)

Odabent főzni tanulnak

A svéd kávézó

 Mivel ez a hely tele volt az irányt egy francia kávéház felé vettük és mint kiderült a Paul nevű helyen kötöttőnk ki. Ami számomra, azért érdekes, mert jó pár héttel ezelött, az egyik medical monitor hoztott egy tortát csak úgy a Paul nevű bakeryből. És az a tota olyan volt, amilyet az ember csak álmaiban eszik. Meg Londonban:) És csak úgy teljesen véletlenül kikötöttem ott, ahol egyszer valamikor a múltban szerettem volna, de már el is felejtettem. Hát így megy ez. Ilyen egyszerűen. Kérj és megadatik.

banana steam valami. isteni:)

A Torta

Miután majdnem minden kérdésemre választ kaptam, és ehhez még ábrákat is és még házifeladatot is, hogy mit kéne gyakorlonom érzékeny búcsút vettünk a kis csapattól és immáron Diával kettesben vágtünk  neki A Lödörgésnek a napsütésben. Egyetlen szabály volt, eljutni a Temzeparton ugy, hogy minidg a napon haladunk.
NA és akkor nagy csinnadrattával belebotlottunk a helyi critical massbe. Hát azért ez igen csak figyelemfelkeltő kamány. Szerintem népszerűbb is, mint bármely más critical mass együttvéve. Ugyanis a jelenlévők konkrétan meztelenül bringáztak. Totál lemerevedtem, ahogy elhaladtak melletünk. ÉS rengetegen voltak. Persze főként pasik. Hát az biztos, hogy ezt nem felejti el senki aki látja és talán az autósok is észreveszik a feliratot, hogy less gas. De hogy hány ember kezd el ennek hatására bringázni, az nem tudom.

Miután sikerült az ámulatból felocsúdom indultunk tovább.

És el is értük a Temzét. Ez a látvány még mindig lenyűgöz. Nem tudom, hányszor kell erre jönnöm, hogy megunjam. Lehet sosem fogom. 

Ide jövök Siouxsie-ra jövő hét hétfőn!!!!

A Temzepart az egyik legjobb hely, de picit odébb kell sétálni a turistás London Eye-ttól, ahol a lokál arcok andalognak.

Nem győzök örömködni :)

Johnny is megvan

Jó tudom, határozottan nem szép ez az épület, de akkor is nagyon jó a hangulat ezen a környéken. Amúgy ez a Queen Elizabeth Hall. 

Ezeket a fákat meg örökbe lehet fogadni

Gördeszka temető

Csak Londonban, mellesleg őket láttam, mikor koradélután gyülekeztek az Embankment nél és most meg hazafelé, ugyanott.

Hazafelé nyugtáztam, hogy a Coca Cola szerint is Uxbridge a világ közepe. Másként nem települtek volna ide.

Ezt szombatra programozom Johnnyval megtekinteni

És jött a vasárnap és a tervemhez képest csak egy félórás késében voltam, amikor elindultam a Holloway road-i car boot marketra, reménykedve, hoyg valami csodát találok. És úgy is lett. Már maga a környék nagyon csábítóan hatott rám és nem győztem vízionálni magam, ahogy itt a környéken van egy kis studiolakásom, kertkapcsolattal. Nem tudnám megmondani miért, mert látszólag semmivel nem különb, mint akármelyik másik része Londonnak az északi részen a 2es zónában. De eyszeréen engem megfogott. Annyira, hogy mikor megláttam egy kávéház ajataján, egy studio lakás hirdetését, azonnal bemnetem érdeklődni. Valószínűleg nem az én helyem volt ez még sem, mert bár ugyna a pincér hölgy elkérte a számomat, azóta sem hívott senki ezügyben. Na de sebaj, mert az nap végére rájöttem, hoyg nem is olyan rossz az, ahol most lakok.

Mikulás már rág volt és még messze is van

És itt most következik egy rakás fotő házakról, amik csak úgy ot vannak, nekem meg tetszett. 

És a helyi mozi! Megint egy impozáns épület a 19 század első feléből. Nem tudom megunni. imádom

És megtaláltam a piacot is

Első ránézésre a piac egy szokásos bolhapiacnak tűnt, csak ide az eladók kocsival jönnek. Ez is az alapja a car boot marketnak. Idejössz az autóddal, leparkolsz és kipakolsz. Amid van, mindegy. ÉS tényleg mindent lehetett kapni a gyümölcscentrigugától a vonalasfüzetig. Még bútort is.

De persze engem leginkább a ruhák érdkeletek. AMihez, ahogy a rózsaszín mackóruhás hölgy javasolta, le kellett merülni. A halmokban álló ruhákra nem elég egy pillantást vetni és ezzel elintézni,h oyg na itt nem lesz semmi, mert sosem tudhatod. Az alábbi képen szereplő hölgyektől vásároltam két felsőt darabját 50 penniért (annyira meglepődtem, hoyg még alkudozni is elfelejtettem), majd egyszer csak megláttam náluk a ruhát a Siouxsie koncertre. Ami egy teljesen új Goddess márkajelzásű nyönyörűséges kis ruhácska kemény 3 fontért és még a cimke is benne volt. El sem tudom képzelni ki dobhatta ki ezt a csodát. Egyébként a tervem pontosan ez volt szombat este, mikor rádöbbentem, hogy nincs egy rongyom amit fel vegyek a Siouxsiera és már csak 1 hetem van és ugye időm meg nem lesz, mert jön Johnny Love, amikor is nem shoppingolással akarom az időt tölteni. Márint a tevrem az volt, hoyg valamit találnom kell egy nap alatt, akár a carbooton, akár Camdenban. Egy szabály volt. A ruhának tökéletesnek kell lennie. Olynanak, hogy ránézek és tudom, hogy ő az. Nincs kompromisszum. Mert olyan ruhám van elég a szekrényben. És igen ez a ruha olyan volt. MAjd mellékelek fotó, ha felvettem:)

Aztán azárt még vásároltam egy topshop selyem ruhát egy fekete hölgytől, mert amikor felvázolta, hogy látlak téged ebben a ruhában a chelsea bootoddal egy live koncerten, nem volt appeláta. Nme mondhattam nemet a 2 fontra.

És közben egyfolytában pörögött az agyam. Itt megvenni ezeket a ruhákat és átszállítnai Svédországba és ott eladni 15x annyiért. Hogyan tudnám elszállítani a legolcsóbban, meg tudnék e élni belöle, először neten kezdjem a terítést vagy nyissak egy boltot? Egyzserűen láttam a kis boltot magam elött. Tele az általam összeválogatott ruhácskákkal. Csak a kérdés, hogy a Svédek is zabálnák e ezt a divaot, úgy mint én? Hát lehet majd egy kisebb tétellel megpróbálkozom azért először neten. 

A mozi mégegyszer, mert erről az oldalról is jól fest.

A terv köketkező állomása Camden Town volt. Csak úgy minden sietség nélkül lófrálni és kedvemre bámészkodni. Nincs vételkényszer, mert bármikor visszajöhetek. Arra gondoltam biztosan van egy busz, ami közvetlenül oda vissze engem Holloway roadról. És volt. És imádtam a abusz út mindne percét. A kilátást a double decker felső emeletéről, az első sorból.

És annyira lenyűgözött mindne, hoyg véletlenül egy megállóval elöbb szálltam le. De tudtam, hogy ez csak jó lesz nekem, mert így többet látok. És igen továbbra is Camden town a kedvenc városrész. ÉS régen, amikor még csak rövidtávú turista voltam itt, akkor a paic miatt gondoltam így, most hogy már hosszútávú turista vagyok itt, már a piac nélkül is imádnám, egyszeráen az atmoszférája olyan, ami nincs sehol máshol. Még Londonban sem. Én határozottan erre szavazok. Nem Dalston, nem Shoreditch, nem Islington. Nem. Camden az igazi. És ahogy ott sétáltam, nagyon éreztem, hoyg egyszer fogok még itt lakni. Ennek így kell lennie. Lehet, hogy majd csak sok év múlva, de meglesz. Meg kell, hogy legyen.

Aztán persze megérkeztem a piacra. A borús és hideg júniusi vasárnap ellenére is tömve volt turistákkal. De nem béntam. Miután oly kellmesen kivásároltam magam 10 fontból Holloway-en egyszerűen semmi sem tudott elcsábítani. Nem éreztem semmi féle késztetést, hogy méregdrágán megvegyek akármit, mikor egy carboot marketen 10 fontból tetőtől talpig felöltözhet az ember. Minek szórnám a pénzt olyan darabokra, amiket bárki megvehet és ha elmegyek egy buliba itt, tuti mindenki ugynabban a szokásos lakkfűzőben és platformban fog topogni. Sosem szerettem az uniformist. még akkor sem, ha goth nak hívják.

A kevdenc kínai kajáldámban.

Johnnyval ettünk itt újévkor és koszos műanyag székek az ízletes falatokkal tökéletesen visszaadták Ázsia esszenciáját.

Igazából egy darab fényképet nem akartma csinaélni, mondván, hoyg én itt most csak lófrálok. de persze nem bírtam ki, mert itt mindig van valami nyüzsi, valami új. Vagy csak valami,ami eddig nem tűnt fel.

Vagy csak valaki más zenél.

Vagy valami felgyullad

Vagy valaki a feján pörög

vagy csak megtetszik

A piacról visszaszálltam azon buszra, amivel jöttem és elindultam, hogy meglátogassam Timit, az új pecójában. Visszafelé is ugyanolyan vonzó volt az környék.

De amikor elhagytuk Holloway roadot, már nem annyira tetszett amit látam. A Seven sisters road közelébe, meg még véletlenül sme költöznék. Pedig emlékszem annak idejeén láttam nagyon olcsó szobákat hírdetni. De most legalább tudom miért. Kb. olyan mint White city. 

Aztán megint tetszetősebb lett a környék. És a hosszú fekete egyenkabát és aklaap alól kilógó pajesz alapján egyértelmúen látszodott, hoyg az ortodox zsidók negyedében vagyok. Ilyet eddig még nem láttam itt Londonban. De nagyon vicces ahogy egy egy náció elfoglal egy egy területet. 

Hát nem egy jó kép egy öreg kínai és egy öreg igazi rasztafari dumizgat. A kínai épp a kertben bütykölt, mikor fekete barátja megérkezettés elkezdtek pletyizni. 

Pogácsa, nem olcsó!

Ahol le kellett szálljak a buszról, megint egy kevéssé tetsző környék volt és a boltban, ahova betoppantam cseresznyéért, még magyarul is dumizgatott két kissé alacsonyabban kvalifált honfitárs.
De maint befordultam az utcába, ahol Timi lakik visszatért a bárcsak én is lakhatnék ilyne környéken gondolatmenetem. Ezek azok a házak, amik úgy tetszenek nekem. És annyira kellemes hangulata volt az egész utcának és népek sem tántek gázosaknak.

Murci új lakása. Imádom azt a dögöt. Annyira cuki, nem győztem dögönyözni. 

A feladatom a régi volt, segíteni Timinek kiszanálni a ruhákat. Így került a fejemre a macskafül is.

Ez meg hazafelé a buszmegállóban.

Az az igazság, hogy bár sosem éreztem magam rasszistának, azért valahogy még sem költöznék olyan környékre, ahol ilyen mennyiségben képvisletetik magukat. Így hosszútávú turistaként igen vicces, ahogy az utcán üvölt a rap, de itt lakóként inkább találnám zavarónak. ÉS a ház belölről is elég fura volt. Szoktam panaszkodni, hoyg elég lepukkant helyen lakok, de igazából semmivel nem rosszabb környék, mint az elöbb említett. És sokkal olcsóbb is. És a szobám tágas. Szinte mint egy studió. Ekkorát a kettes zónában nem kapnék ennyiért. És a fürdőben nincs hideg. És csak két másik lánnyal osztozom rajta, nem 7 másikkal. Lehet, hogy több mint másfél órát kellett utaznom, hoyg hazajussak, de valahogy megnyugvással kanyarodtam be a Harefield road-ra. Ahol most lakom, ami most az otthonom. 

Zárszó és zárókép:

A zsákmány a carbootról. Összesen 7 font. Plusz egy közeli charityben vettem még egy fekete ezüst kínai táskát 3 fontért. Összesen 10 fontot költöttem ruhákra és 7 fontot ebédre, meg cserszenyére. És még 5 fontért befigyelt azért egy harisnya is Camdenban. De ha leszámítom a cserkót és a harisnyát, ami luxusnak számít, akkor 14 fontért egy tökéletes napom volt Londonban. De ha nem vettem volna semmit, akkor is nagyon jól éreztem volna magam. Szóval aki panaszkodik, hogy London drága és inkább otthon üldögél és nem megy sehova és nem élvezi az ittlétet, az meg is érdemli a sorsát.  Én biztos nem fogok otthon száradni.