Extra visit:) thanks to Muse

Történt, hogy a szokásos kétheti láthatásomhoz egy koncert révén egy extra nap adódott. Így májusban egy hétvége kivételével, minden hétvégén örülhettem az emberemnek. Május 26 pedig kitűnő nap volt, mert talán ez volt az első nap Londonban, hogy egyetalán nem fáztam. Na jó, igazából a harmadik. De a másik kettőt nagyrészt az irodában töltöttem, ahol a légkondi miatt fáztam. 

Szóval vasárnap kora délután elindultunk a citybe, hogy némi lődörgés után majd a Muse koncertre menjünk.

Az igazi tavaszi napfény előcsalogatta itt Uxbridge-ben a helyi salsa klub tagjait, hogy táncukkal toborozzanak még több lelkes tanulót a tánciskolának. 

Mi ezen csak ámultunk.

Kivételesen a Metropolitain line is működött teljes hosszában, ami egy újabb ajándék. Így szinte alig 1 óra alatt elértük a Portobello road-ot, ami már nagyon régóta tervben volt, hogy majd egy szép napsütötte tavaszi nap, visszatérünk ide kettesben.

Ahogy már korábban írtam, ahányszor megyek vissza egy helyre, ahol már voltam, annyiszor találok új látnivalót. Mint például a szfinxek egy tipikus londoni ház ajtaja elött.

Vagy ez a ház, aminek nem üvegből vannak az ablakai.

És persze mindig más emberek jönnek mennek. Vagy csak zenélgetnek, a meggazdagodás, vagy egyszerűen csak a havi lakbér kiterelmelése érdekében.

A Portobello road és Lancester road sarkán van egy étterem. Nemes egyszerűséggel csak Garden and Grill-nek nevezik magukat. Már többször haladtam el alatta és a virágos tetőterasz nagyon csábító volt, így most végre kaptam az alkalmon és felmnetünk leellenőrizni. Mint kiderült ez egy thai étterem. Pontosabban thai fish and chips étterem. Erre nem tudom miből jöhettünk volna rá, azon kívül, hogy némelyik felszolgáló erősen thai vonásokkal rendelkezett. Amúgy a hely egy teljesen átlagosan berendezéssel rendelkező étterem. Mi csak egy changot ittunk és közben élveztük a látványt a teraszról, majd tovább álltunk, ezért az ételt nem tudom ajánlani vagy nem. Mivel mindketten voltunk Thaiföldön, ezért a Changot váalszottuk, az amúgy nme valami hatalmas választékból. Még ha éppen nem is a legjobb sör a világon,  de íze mindig kellemes emlékeket ébreszt bennem, a világ bármely táján. És most kerül mellé még egy klassz emlék.

határozottan tavasz

Angliában olyan erős a stílus érzék, hogy még egy egyszerű szemüvegboltot is képesek úgy dekorálni, hogy az egycsapásra menővé teszi a szemüveg, amúgy szerintem meglehetősen kellemetlen viselését. Legalább is nekem ez volt az érzésem. Igen mert olyan észkombájnok, mint Einstein vagy Ghandi is szemüvegesek voltak. SZóval, ha felveszed a szemüvegünk, te is egyből világhírű lehetsz. 

 Mivel hosszasan elüldögéltünk és megfigyeltük a környéket, kisebb elméleteket is gyártottunk a látottakról. Például az alábbi képen feltánű színes szatyor valószínóleg akkor került az ablakba, mikor a asszony előbb ért haza a vártnál és a szeretőt gyorsan el kellett valahova rejteni, ottfelejtet táskáját meg már csak így lehetett a leghatákonyabban eldugni.

 Három öreg ember áll az utca sarkon és nézeget. Mert ők itt laknak. Talán minden vasárnap itt gyűlnek össze megvitatni a héten történteket.

Nincs erről semmiféle információm, csak a megfigyelés alapján írom, hogy szinte lehetetlen úgy sétálni Londonban, hogy ne ütközz egy kis moziba. Amolyan 1-2 termes igazi kis filmszínházba. Engem nagyon vonzanak ezek az épületek, és ha nagyon precíz volnék, akkor indítannék egy sorozatot London régi mozijairól. Ha sok időm lenne. Mert maguk az épületek is mesélni tudnának, nem csak a filmek, amiket vetítenek bennük. Erről írt már valaki könyvet? London mozijai utikalauz...

a kapumánia továbbra is él. És ha megszállott lennék, lenne egy London kapui könyvem is.

 És a soha el nem múló londoni eklektika, ami oly különlegessé teszi ezt a várost. Kinek jut eszébe egy templom mellé egy ilyen modern házat építeni?

A pipacsokat meg egy kedves barátnőmnek szántam, aki ő maga is egy pipacs.

És lehetne egy olyan album is, hogy az éttermek, gyorskiszolgálók, ahol magyar volt az pultos, eladó, manager. 

Ez amúgy tradicionális sziciali ételeket felvonultató kellemes hangulatú étterem közel a Notting Hill-hez. Magyar személyzettel...

Itt hirtelen rájöttünk, hogy ideje volna elindulni a koncertre a Arsenal foci csapat stadiumjához.

 Nos én nem vagyok egy focidrukker, így nekem ez a stadium sokat nem mondott, de például az előző lakótársam Joe Arsenal drukker volt, ő biztosan elérzékenyült volna az épület láttán. Befogadóépessége olyan 60000 embernyi. ÉS szombaton telt ház elött játszottak. Vasárnap állítólag nem volt telt ház, de én nem láttam üres helyeket és a kűzdőtéren is nehéz lett volna egy tűt elejteni.

Ez véletlenül nem Budapest? Panel is, meg szürke is...Nem tudtam, hogy Londonban vannak ilyen nagy emeletes lakóházak. 

Mint kiderült teljesen fölöslegesen mentünk oda ilyen korán, mert még éppen csak gyülekeztek a népek és még az előzenekart is végig kellett szenvednünk. Hála istennek nem emlékszem a nevüvre, csak arra, hogy döbbenetesen nem illett egy Muse koncert elé. Hacsak a Muse is kommersz zenekarnak nem számít. Mindenesetre zeneileg a rapnek nem tudom mi köze van a rock zenéhez. Nem kis döbbenetemre azonban látszólag a közönség élvezte. 

Másik furcsaság, hogy bár stadionon belül minden nagyon drága volt, a legtöbb ember kezében ott figyelt valamilyen alkoholos tartalmú üdítőital és ami a meglepetésem tárgya volt a hotdog vagy chips. Sosem voltam még oylan koncerten, ahol az emberek sört és hotdogot fogyasztanak. Mintha valami focimeccsre jöttek volna. 

Mivel itt igen későn sötétedik csak,  a koncert még világosban kezdődött 8 óra 20 perckor, ahogy azt mindenki jól láthathatta a színpad feletti órán. 

Még az előzenekar elött sikerült egész előre verekedni magunka, de mivel nem óhajtottunk végig ott állni és az ugráló rapereket bámulni inkább bevállaltuk, hogy hátrébb lesz csak helyünk. Be kell valljam én nem vagyok egy nagy Muse rajongó. És most mát tudom is hogy miért. Pár éve láttam őket a szigeten, de akkor határozottan csalódtam bennük, de már nem emlékeztem, hogy miért. Ez a koncert azonban emlékezetembe idézte az okot. És az számomra nagyon egyszerű, én a zenét élményként hallgatom és minden egyéb mást nekem szükségtelen. A Muse nekem zeneileg tetszik ezért is mentem ki rá Szigeten anno, de a köré csatolt körítés, nekem túlzás. Sosem szerettem, ha egy zenekar túl sokat politizál és főleg, ha ezzel elvonja a figyelmet a zenéről. Ilyen aspektuban a zenéjüket, csak a politikai állásfoglalásuk kihangsúlyozására alkalmazzák és nem pedig az élmény tökéletes átélésért. Mint mondtam zeneileg egy nagyon profi bandáról van szó. Kár, hogy a sok parádéval és figylemefelkeltő manírral elveszett a lényeg, amiért fizettem: a zene. (Azért meg jegyzem az is profin szólt, csak nem mindig arra fókuszáltam a látvány miatt)

Vizsont ez a kifutót imádtam, így legalább közel kerültünk a bandához.

Ahogy Johnny elmésen megjegyezte, ez aztán az egotrip. És tényleg. milyen lehet közel 60 ezer embernek zenélni? Akik csak azért jöttek el, hoyg téged lássanak. Ez aztán a positive feedback.

 Repkedő (hamis)bankjegyek és mohón kapkodó kezek. Tökéletes cirkusz a népnek. És ezáltal a nézőközönség azzá vált, ami az emberek nagy tömege: befolyásolható, őrjöngő csak az anyagi javakat hajhászó csorda. Ördögien mesteri húzás.

A túlhajszolt bróker halála

Sajnos nem sikerült túl jól a kép, de még egy nagyon furcsa jelenség. Öngyújtó lengetés helyett mobitelefonok hullámzanak a térben.

És ez meg az előbbiekben öngyilkosságot elkövetett bróker megvilágosodása, mennybementele vagy amit akarsz.

we are the robots

Mindazonáltal, hogy elég kemény kritikát adtam a koncertról, azért jó volt ám.

A stadiont jó angol módra körülbelül 20 perc alatt teljesen ki is ürítették, hogy aztán a tömeg az utcákon hömpölyögve próbálja meg elétni az utolsó metrókat. Akkor van a sokadalom, hogy mi teljesen esélytelenek voltunk, hogy elcsípjünk egy utolsó picadilly járatot, így próbáltunk találni egy szimpatikus vendéglátó egységet, majd a reptért irányoztuk meg, mert Johnny járata reggel 6:50kor indult.

Az igazi pub(lic house)

Végül a Hen and Chickenben kötöttünk ki, ahol egy pár hete már jártam. Most valamiféle afterparty is volt. Mivel az idő annyira kellemes volt, kint ültünk le egy padon. Oh mindenképpen köszönettel tartozom az időjárásfelelősnek, ugyanis ez volt az első olyan éjszaka amikor nem fáztunk és lévén a koncert nyitott arénában van és utána is sokat bojongtunk, ez felbecsülhetetlen ajándék volt az Univerzum részéről.

 Némi ácsorgás különböző buszmegállókban és rájöttünk a buszsofőrök mindenhol parasztok. És ez nem általánosítás, mert nem először fordult elő, hogy fel akartunk szállni egy buszra, bőszen integettünk is (itt Londonban így kell jelezni, ha fel akarsz szállni, különben tutira nem állnak meg) és a kedves sofőr mégsem állt meg. Pedig nem egyedül voltunk, akik fel akartak jutni rá. Szóval kisebb séta, töprengés, várakozás után elverekedtük magunkat a Liverpool streetre, ahol rájöttünk még egy órát kell várni a következő buszig, ami kivisz a reptérre. Pubok, mind zárva voltak(ez is tipikus London: 1kor minden kocsma bezár, még a centrumban is), toalett meg sehol és nekünk, igen csak kellett volna egy, ezért aztán elindultunk az éjszakába WC vadászatra. És így történt, hogy életemben először féltem London utcáin. Az történt, hogy odakeveredtünk a Brick Lanere, ami bár nappal barátságos vintage piac éjjel igen barátságtalan színtér. Fehér embert gyakorlatilag nem láttunk, viszont a szemétben bokáig gázoltunk. Többször is elhaladtunk éppen verekedésbe kezdő kisebb csoportokba, amikor is az a zseniélis ötletem támadt, hogy hiszen van itt egy park, ott majd az éjszaka leple alatt elintézhetjük sürgető dolgunk. Hát nem. Tele volt éjsötét alakokkal és természetesen mindannyian valamilyen illegalitás alá eső anyagot próbáltak magukba tolni. És egy igen kedves rasztahajú ember gondolta, mi is épp ezért járunk arra és el is akart adni valamit, illetve nem annyira választékosan kifejezte, hogy kedveli a vörös nőket és szívesen megkettyintene. Én komolyan nagyon megkönnyebbültem, hogy 1. nem vagyok egydül, 2. kikeveredtünk élve onnan. Na hát most már legalább tudom, miért mondják Kelet Londonra, hogy veszélyes. És a Brick Lane még nincs is külvárosban. Zone 1! Mi lehet kijjebb? Nos ugyan baromi unalmas Uxbridge, de nem bánom, hogy soha semmilyen attrocításnak nem voltam még kitéve, lévén Észak Nyugat az egyik legbiztonságosabb városrész. Azt hiszem ez nem véletlen. És ha szidom időnként a helyet, de emiatt, sosem maradtam el túl sokáig ismeretlen városnegyedekben kóricálva és mindig baj nélkül hazajutottam.  Aznap rájöttem, hogy ez nem lehet más csak az Univerzum gondviselése. Mert ugye vagyok én olyan vakmerő és idióta, hogy bárhonnan hazamegyek, de vajon haza is értem volna, ha mondjuk egy olyan helyen lakok, ami nem annyira biztonságos, mint a jó öreg Uxbridge?

ez csak mint szakmai ártalom (AE:adverse event)

Ez meg itt zárképeknek, a másnapi sétámról a kissé unalmas vagy békés? Uxbridgeben. Mellesleg a 2 es számú kép készítése közben le lettem szólítva, mert egy fiatalember mindenképp szeretett volna megismerkedni velem. Azonban ellentétben a fent említett raszta hajú úriemberrel, ő ezt valóban kedvesen fejezte ki. S mikor megemlítettem neki, hogy barátom van, kedvesen továbbballagott, azzal, hogy ez nem szerencsés nap neki.