szigetlakó lettem: A nice Saturday afternoon

Múlt héten szombaton sikerült végre Johnnyval elmenni jó helyekre és egy nagyon klassz kiállítást is megnéztünk a Natural History Museumban. Sebastiao Salgado: Genesis Aki picit is szereti ezt a Föld nevű élőlényt plusz a fekete fehér képeket tuti imádni fogja a képeket. Mi teljesen odáig voltunk. A koncepció az volt, hogy olyan helyekről válogatott össze képeket, amelyek még őrzik a civilázió elötti élet képét. Így nem csak tájak és állatok, hanem ma is élő, bár egyre kevesebb lelket számláló törzseket is bemutatott. Na jó nekem ez a része nem mindig tetszett, de művészi szempontból az is ott volt nagyon. De a többi kép, abszolút mindent vitt. És ahogy ott sétáltunk nagy egyetértésben, hogy ezekre a helyekre nekünk is el kell jutni, egészen csodálatos volt az összetartozás láthatatlan ezüstfonalait érzékelni.

A múzeum után elmentünk a Brick Lane-re az étel piacra. Nekem nagyon tetszik az ötlet, hgy van egy nagy csarnok, ahol 5 fontért a világ bármely tájáról eredő étellel jól lakhatsz. Mi Mexicoban ebédeltünk. Miközben az ebédünk majszoltuk feltűnt egy celeb is. Egész pontosan a Partly Faithfull énekese. Most nem Robert Smithnek maskírozva, mint a koncerten, hanem egy goth rockernek, bauhaus felvarróval a bőrdzsekién. Ez már a letelepedés második jele, hogy látsz ismerős arcokat az utcán, akik ott voltak egy buliban egyszer, ahol te is ott voltál?

Brick lane-en elsétáltunk a Svéd kávéházhoz, de végül nem mentünk be. Hanem inkább elsétáltunk a kedvenc Red Lion pubba, hogy a tetőteraszán elfogasszunk egy Crabbiest. Közben úgy döntöttem, hogy ideje felfedezni új hélyeket, így nem a szokásos főutakon haladtunk, hanem a lakóövezeten át. Az idő egész baráti volt, még a nap is sütött.

Elmondani sem tudom, mennyire szörnyű egy ilyen kellemes nap után hazajönni Uxbridge-be. Mindenki, aki meglátogat, azzal nyugtat, hogy nem olyan rossz hely ez. De be kell valljam én már nagyon nehezen bírom. Lehet, még is belevágok még egy költözésbe itt. Ereditleg úgy terveztem, hogy ebből a szobából egyenest Svédországba költözöm, de hajlok a változtatásra. Ha csak egy hónapra is, de akor is szeretnék valamelyik álom környéken lakni. Leginkább Camdenban. De Islington is jó lenne. De nem nyafogok. Ez a blog nem erről szól. És az időjárást végképp nem lenne szabad megemlítenem. Így május 25-én végleg feladtam a reménykedést, hogy itt valaha jóidő lesz. Na de legalább hordhatom a csodás új bokacsizmáim.:)

Old Spitalfields Market

food market

handsome man:)

still obsessed by gates

ide benéztünk, ha már épp volt és épp arra jártunk, ettől szép London)

na ez volt a kiállítás belülről, ahova betévedtünk. volt ott egy rakás geek:) de ez speckó tetszett is

hát ez kész...:) 275 font

Shoreditch area lakóövezet

Felirat hozzáadása

Ez a kép eszembe jutattja, hogy míg itt Uxbridge-ben gyakorlatilag nem láttam kéregetőt és a cityben sem nagyon van, azért voltam már olyan részén Londonnak, ahol fél óra alatt hárman próbáltak lelejmolni. De még ezt is nagyon udvariasan teszik a helyi hajláktalan urak. A legjobban azon röhögtem, hogy az egyik cigit akart kérni, mondtam, hogy szívesen adok, ha jó a vékony mentolos. Nem kellett neki:) Válogatos egy bagázs:)

Felmerült a kérdés, hogy a háttérben az épület, épp összeomlani készül? Einstürzende Neubauten? :)

Na hát igen, az időjárásnak ilyennek kéne lennie minden nap így májusban. De persze kb. 20 percig tartott..

Az angol eper utánozhatatlan. Drága, de igazi eper íze van. Talán az egyetlen dolog, ami angol és íze van.

Johnny gépe reggel 8-kor ment vissza. Ezúttal csak a Liverpool streetig kísértem el, de mivel a metro nem járt, megint csak éjszakaival kellett elvergődni a buszállomásig.

Ahogy ott álldogáltunk a buszra várva, egy srác elkezdett bámulni. A meglepetés az arcára volt írva és akkor láttam, hogy egy ismerős Budapestről. Jöttek egy bulit csinálni Londonba. Mint kidrült gyakran csinálnak Depeche Mode partikat itt és a szerdai DM koncert után lesz általuk rendezett afterparty is. Szóval jövő szerdán újra találkozunk srácok:)

Ami viszont kiakasztó shock volt, hogy bár elvileg a Liverpool street-től egyenes metrovonal van a csodálatos Uxbridge-ig, az első járat azonban vasárnap lévén 7:48 kor indult. És én ott álltam 6 órakor.

Mivel buszozni nem volt kedvem, elindultam egy sétára, hogy amíg az első Hammersmith vonal elindul elüssem az időt és majd átszállással jutok el hazáig.

És csak úgy mentem az orrom után. Nem néztem térképet, arra mentem, amerre az ösztönöm vitt. És egyszer csak ott találtam magam újra a Shoreditch streetnél. Gyakorlatilag bámilyen irányba indulok, ugyanoda jutok vissza. Kicsi ez a város..:)

és akkor a templomból ki, a kocsmába be

még mindig ajtók és kapuk...

vasárnap kora reggel, halott minden

mikor jönnek a zombik?

azért hitem, hogy új helyeken járok, mert ezt a falat átfestették, legutóbbi ittjártam óta

szerencsés fickó:)

És akkor visszakeveredtem a Liverpool stretre

HArrow on the Hillen kellett volna átszállnom az Uxbridge-i járatra, de úgy döntöttem, hogy inkább meg nézem, mi van azon a hillen.
Eredmény egy bájos templom, a domb túloldalán pedig egy titkos mesevilág, tündéri angol kisváros feeling-gel és 'The School', ahova a királyi sarjak járnak. Itt mindenhol táblák voltak, hogy a kijelölt útról ne térjek le. Nem is értettem egész addig, amíg egy biztonsági őr oda nem rohant hozzám, amikor én naiv be akartam sétálni egy templom kertjébe, hogy megnézzem a kilátást London városára. Nos közölte velem, hogy itt minden privát és csak az utcákon haladhatok, mert az van a közösségnek fenntartva. Én csak annyit mondtam, hogy pardon, azt hittem ez egy templom. És nem folytattam ,hogy mint olyan Isten házának mindenki számára elérhetőnek és nyitottnak kéne lenni. Na de hát ugye mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek. Itt a posh hegyen. Ezzel együtt kellemes sétát tettem és vicces volt látni az elit diákokat, ahogy frakk szerű öltözetükben siettek a vasárnap misére. Prince Harryt és William-et nem láttam, valszeg elkéstem pár évet.:)