Napok óta halogatom eme bejegyzésem. Több oka közül a legerősebb az, hogy nagyon intezív volt. El tudja például valaki képzelni, hogy Londont le lehet nyomni 1 nap alatt? Mert igen. Eddig a két nap volt rekordom, de azt hiszem, ezt most sikerült megdöntenem Emese barátnőm révén.
A lényeg, hogy pár hónapja Emese megkérdezte, hogy mikor is érek rá három időpont közül, amikor is forgatókönyvírói tanfolyamra jönne Londonba. Aztán gondolt egyet és megkérdezte harmadik barátnénkat is, hogy neki nincs e kedve eljönni vele. És legnagyobb meglepetésemre, volt kedve. És legfoglalták a repjegyet és jöttek. És Emesének 1 napja maradt a városnézésre.
Akik nem ismernék őket, kisgyemrekes családanyukákról beszélek, számomra ez hatalmas tett, hogy képesek voltak elszakadni a családtól és eljönni Londonba és csak úgy lenni. Igazából nem is ennyire egyszerű, mert noha csak úgy voltunk, de a három napban önmagunk voltunk, frázisok, manír és körjátékok nélkül. Család nélkül, gyerek nélkül, munka kikapcsolva, és csak a belső lényeg, az esszencia maradt és London. Ritka pillanatok az ilyenek. Nekem szerencsére elég sokat megadatatik. :) Nagyon tanulságos hétvége volt mindannyiunknak, nekem is. Mert bár mikor vissza kellett menniük, mindketten azt mondogatták, hogy nincs kedvük visszamenni Budapestre, de én azért irigyeltem őket. És nem azért, mert Budapestre mentek vissza. Hanem, mert hazamentek. Mert hazamehettek. Mert van egy olyan hely, amit úgy hívnak otthon. Ahol várják őket és hiányolják őket. Ahol szeretet van, mégha nem is mindig béke.
Bőgtem mint a záporeső hétfő reggel az irodában. Pedig imádom Londont és ha majd eljön a pillanat, hogy nekem is lesz újra otthonom és valaki aki hazavár, hiányozni fog és bőgni fogok, hogy elköltözök innen, mert London a legjobb szerető. Sosem hagy unatkozni és mindig mutat valami újdonságot. Még akkor is, ha azt hiszem, hogy ezen a helyen már jártam, ez már nem fog újat adni. Akkor is ad valami újabb kincset. És ezért nem elég itt turistának lenni. Nem elég egy nap vagy egy hét. Nem elég egy hónap. De vajon egy év elég lesz-e?
Nem is tudom, hogy tudok e időrendbe haladni, annyi minden volt.
Például a Protobello road. Ami nekem csúcsélmény volt a hétvégén. Az előbb írtam, hogy mennyire unalmas tud lenni a vásár nélkül. De szombaton a születésnapomon Nottit elvittem oda, miközben sikerült mindkettőnknek egy dimenzióváltáson átmenni és nagy szerencsékre, mintketten ugyanabba a dimenzióba csúsztunk bele és hozzá a Portobello road tökéletes háttért biztosított, szombat délután valamivel 5 előtt, amikor már zárni készültek a boltok. Őrület volt. Legalább is mi úgy éreztük. Sajnos ott kellett hagynunk hirtelenjében, kb. amikor a legjobb volt, de másnap reggel ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk, de addigra egy tökéletesen más arcát láttuk a Protobello roadnak. A tökéletes vasárnap reggelt. Amikor álmosan lecsoszogsz a sarki kávéházba és a napsütésben kiülsz az utcára kitett székekre és elszürcsölöd a kávét és elmajszolod a mandulás croissant-ot mellé és közben lustán élvezed az itt oly ritka szikrázó napsütést és csendben meglesed, mások hogyan kezdik a napjukat. Vagy épp elviccelődsz az arrajáró divatkutyát sétáltató nénovel. És eljátszol a gondolattal, hogy mi lenne ha...
 |
| dimenzió kapu |
Ez egy templom hátsó kertjében van. Körülöttünk házak és a Tottenham court zaja még pont beszűrüdik, de még is egy kis nyugodt pont volt aznap.
 |
| Egyszerűen imádom ezeket a házakat |
 |
| Kedvelt minket és azt hitte Skandinávok vagyunk. Kezdek Svédülni? |
 |
| A Rotobello Road |
 |
| Ezelőtt a ház elött vagy nyolcszor biztos elsátáltam már (az oda vissza 2nek számít:) , de még sosem tűnt fel, hogy Orwell lakott ott. Hát tudta, hol kell lakni... |
 |
| Na ez hihetetlen, totál error:) |
 |
| ez már a tökéletes vasárnap reggel |
 |
| kávé, mandulás croissant, napsütés |
Hát jól belekezdtem a közepébe...
Szóval London egy nap alatt, ahogy tetszik.
Hát ehhez ugye korán kellett kelni. De háromnegyed 6kor? Egyből Camden town kellős közepébe irányítottam kicsiny csapatunk. Ahova most már tényleg egyszer el kell jönnöm csak úgy magamban, hogy alaposan szemügyre vegyek mindent és shoppingoljak. Na jó ez már volt egy párszor...De akkor is. Nem lhet elégszer visszajönni. Néha azt hiszem már elég, de aztán meg mégsem lehet megunni. Soha.
Főleg, amikor az ember elhagyja a tömeg által elözönlött piac részt, hogy beüljön például a my village nevű kávéházba, ahol még a fény visszatér a megfáradt utazó szemébe.
Feltőltödve leginkábba a baráti beszélgetés által, elindultunk a Towerhez. Séta a Tower Bridgen, ahol pedig kötelező lett volna megállni középen, hogy ámuldozzunk, jé a híd felnyitható, de annyir abeszélgettünk, hogy ez elmaradt.
Séta tovább a South Banken. Kis buszozással enyhítünk a fáradalmakon. Egyből a South Bank Centerhez vitt minket a busz. Ahol muszáj volt betérni a világ legviccesebb liftjébe.
Séta a napsütésben, de azért a szél az fújt keményen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése